A Főnix Iskola - Templom

Készen, meditálva vártam mester Pyre-ra. Nem tudva hogy milyen edzést is tervez, és valyon egyedül veszek e rajta részt, vagy lesz egy társam. Talán fizikai tréningel kezdünk? Esetleg mentálissal? Vagy akár harccal kezdünk?
Ha az utolsó lenne, akkor meditáló pozíciom eléggé kevés védelmet nyújt, de legalább kissebb felületet kell tudnom védeni, és könnyebb blokkolnom, ha már a mozgás lehetetlen, míg fel nem kelek.
Mentális tréningre kicsi az esély, valószínűleg látja, hogy azon a téren már eleget tanultam, és egyedül is képes vagyok egy bizonyos szinten az elmémet edzeni.
Fizikai tréning érdekes lenne, és talán nem is ártana. A kilátón ugyan hozzá szoktam ahhoz hogy minél kevesebb mozdulatot pazaroljak, a ritka levegő miatt, de kevés esély volt állandó fizikai tréningre, minden mellett amit Kami fontosnak tartott megtanítani nekem. Matek, történelem, nyelvek, és megannyi más, csak hogy rendelkezzem a "mindennapi ember tudásával".
Gondolataim persze nem hagytam messze szálni. Az edzés maga túlzottan izgatott állapotba hozott, ezért is kezdtem meditációval. Nem tenne jó benyomást ha mindazok után amit tanultam, fel le járkálnék, és ez az izgalom veszélyes dolog lehet ha nincs kontroll alatt. Elvégre én magam nem vagyok olyan tiszta lelkű mint Kami.

Matasa meditálását egy jó darabig nem zavarta meg senki. Pyre még nem érkezett meg, a templomban lévő tanítványok közül pedig többen sem akarták megzavarni a démoni szerzetet. Nem is feltétlenül amiatt, hogy tartottak volna tőle, hanem inkább kíváncsiságból, és mesterükkel szembeni tiszteletből, hiszen látszódott, hogy egy faj tagjai voltak, egy különleges, ritka népéé.

A halk templomi élet helyét azonban síri csend veszi át. Akik eddig itt voltak, azok is eltűntek, és akik esetleg a közelben maradtak, is elhallgattak annyira, hogy ne zavarja meg senki meditációját sem. Ám Matasa csendjét hirtelen lépések hangja törte meg. Egyértelműen tudta, hogy ki közeledik felé, ám még mielőtt bármit is reagálhatott volna, a hang megszólította őt. Erőteljes, de mégis határozott és bölcs kisugárzású hang szólította meg őt.

- Később vártam a jöttödre - szólította meg őt Pyre, akinek azonban hanglejtésén abszolút nem volt érezhető semmi meglepődöttség. - Ám legyen. Ha készen állsz, akkor egy különleges edzést tartogatok ma számodra - mondta fajtársának a mester.

Matasa lassan éledezik meditációjából, és amikor feltekint, észreveszi, hogy nem egyedül van a Főnixek mentora. Egy fiatal, kissé határozatlan, de mégis kellő tudással rendelkező fiatal állt mellette, akinek az elszántság szikrája lobogott a szemében.

- Hadd mutassam be legújabb tanoncomat.


- A neve Nam, egy tapasztalt harcos, aki már részt a világméretű harcművészeti viadalon is, a Tenkaichi Budokai-on. A mai edzést ketten fogjátok véghez vinni - mondta, majd kis szünet után folytatta a mondandóját.

- A feladat nagyon egyszerű lesz. Támadjatok meg. Mindkettőtöknek egyetlen egy esélye lesz, külön-külön, hogy megmutassátok, hogy mire vagytok képesek. A kezdés joga a tiéd, Matasa.

Felmértem a mesterem állását, de nem igen találtam rajta bármilyen nem direkt nyitva hagyott rést, így megpróbáltam létrehozni a sajátomat a feje felé ami rejtette a hasának irányított térdelést, és a mellkasára irányított könyökölést, de készen voltam hátra ugrani, ha mindegyiket blokkolja.

Pyre mester nagyon könnyedén levédte mindkét támadást. Bal kezével hárította az elsőt, míg jobb kezével a második kezdeményezést, így Matasának hátra kellett ugrania, ha nem akart nyílt támadási felületet magán hagyni. Pyre csalódottan hunyta le a szemét egy pillanatra, majd kinyitotta azt, és Matasa felé fordult.
- Most nagyot csalódtam. Többet vártam volna tőled. S nem csak azért, mert fajtársak vagyunk. Vagy mert Kami utóda vagy. Nem. Látom... sőt, ÉRZEM benned az elhivatottságot, a tüzet. Neked célod van. De ennek ellenére mégis valami gátol még téged - mondta ezt Matasának a mentor, majd egy pillanatra Nam felé nézett, majd vissza Matasára.
- Adok még egy esélyt neked, de ez lesz az utolsó. Támadj meg még egyszer. De most adj bele mindent, mintha az életed múlna rajta. És az se érdekeljen, hogy az én életemmel mi lesz. Küzdj!

Nos a kihívás az kihívás. Még mindig nem láttam egyetlen sebezhető pontot sem, de ha nem tudom rákényszeríteni, hogy ő adjon, nekem kell csinálnom egyet. Ismét megrohamoztam egy ütés sorozattal, ezúttal viszont semmit sem vissza fogva, próbáltam rávenni, hogy hagyjon egy rést a védelmén, végül a jobb kezemet meghosszabbítva megpróbáltam megkötni a két kezét, míg a ballal egy Chi lövedéket lőttem rá.

Matasa ezen rohamára már sokkal komolyabban állt hozzá. Azon túl, hogy egy védekező pozíciót is felvett, szemével jól láthatóan követte már a támadásokat, és próbálta elkapni annak a tempóját, ami részben sikerült is. Azonban túlságosan hirtelen fogta le a két kezét Matasa, így a Chi lövedék, amit kilőtt, az sikeresen eltalálta a mentort. Komoly sérülést azonban láthatóan nem okozott neki, igaz, a ruháján már annál nagyobb kárt okozott.
- Na. Ezaz. Erről beszéltem! Ezt már éreztem - mondta, némi elégedettséggel az arcán, majd a másik tanonc felé vette az irányt.
- Nam. Te jössz! - mondta, aki egy biccentéssel jelezte, hogy tudomásul vette a dolgot. Ő nem volt rest, és azonnal a levegőbe repülve, két kezét összekulcsolva ugrott Pyre felé.
- Keresztcsapás! - kiáltott fel, majd azzal a lendülettel az összegyűjtött energiát Pyre felé lökte. Hasonlóan az előzőhöz, ezt a támadást sem védte ki, s bár láthatóan ez is okozott neki azért kellemetlenséget, és némi fájdalmat, hatást ezzel sem értek el ellene.
- Nem rossz, nem rossz, határozottan nem rossz, főleg egy újonchoz képest - dícsérte Pyre Nam támadását. - De van még hova fejlődnötök. Mindkettőtöknek - nézett egyszerre a két tanítványra Pyre, majd folytatta.
- De lássunk most valami mást. Támadjatok rám ismételten. Most nem kell mindent egy lapra feltennetek. Viszont... - itt tartott egy kis szünetet, de folytatta. - egyszerre támadjatok rám. Lássuk, mit ér a kettőtök ereje együtt - mondta, majd jelezvén, hogy komolyak a szándékai, felvette harci pozícióját. Nam azonnal összekulcsolta a kezeit, készülvén egy újabb támadásra, de ugyanakkor figyelte Matasa reakcióját, hogy ő mihez kezd.

//Harc kezdődik. Matasa és Nam, majd végül Pyre. Nam most az egyszerűség kedvéért igazodik majd Matasa taktikájához, így te döntesz majd a stratégiáról.//

Tekintve hogy Nam támadása sikeresebb volt mint az enyém a taktikám nem volt nehéz, próbáld meg elvenni az ellenfél egyensúlyát, szóval ő nem tud könnyen kitérni.
– Légy kész bevetni a legerősebb technikád amint látod az esélyt rá, addig próbálj segíteni rést nyitni a védelmén. – mondtam halkan, és ugyan tudtam, hogy a mester hall, azért a gesztus ott volt.
Ezzel pedig neki is lendültem támadásaim vagy a fejre, és a lábai felé irányultak, ezzel próbáltam hátrálásra kényszeríteni Pyre-t

Nam figyelemmel hallgatta, ahogyan Matasa előállt a haditervvel. Ő helyeslően bólogatott, és megvárta, amíg a démoni szerzet a fajtársa felé rohan, s készen állt a cselekvésre. Bár Matasa jól tudta, hogy Pyre hallja azt, amit beszélnek, ennek ellenére mégis igyekezett úgy átadni az információt, hogy lássa, komolyan gondolják a próbát. Ahogyan ez megtörtént, Matasa egyből támadásba lendült, és próbálta feltartani Pyre-t, akivel így egy közelharci ütközet alakult ki. Bár először Matasa próbálta őt feltartani, a második ütése után Pyre vette át a harcban a kezdeményezést, és egy ellencsapás keretein belül ugyanazzal az energiával kezdett el Matasa felé támadni, amit így kénytelen volt kivédeni. Nam azonban nem volt rest, és az első adandó alkalommal eljátszotta ugyanazt a technikát, mint az előbb.
- Keresztcsapás! - hallatszódott ismételten, amikor is mindkét tanonc legnagyobb meglepetésére Pyre azonnal Nam felé vette az irányt, és felé rugaszkodva ugrott el a földről. Mielőtt Nam bármit is tudott volna csinálni, egy ellencsapással válaszolt a mester, s mivel Nam a támadása miatt védtelen volt, így az ütés betalált, s a földre zuhant. Bár elszenvedett némi sérülést, azért a harcot még tudta folytatni, de látta, hogy valami mást kell itt kitalálni.
- Nem lesz ez így jó - mondta Nam társának, s új taktikát javasolt: mindketten ugyanazt próbálják meg csinálni, csak két különböző irányból.

Bár a terv nem hangzott rosszul, azért ennek is megvannak a rizikófaktorai, így a döntést végül Matasára bízta. Megpróbálkoznak ismét ugyanezzel a taktikával, csak mondjuk most Matasa is bevet pár technikát, vagy mennek Nam terve után?

Az után hogy Nam túl korán vetette be a legerősebb támadását, tekintve hogy Pyre-nak még meg volt az egyensúlya kénytelenek voltunk mind a ketten egyszerre támadni. Ez nagy hátrányt jelentett tekintve mesterünk harci tudását, és tapasztalatait, de egy jól betalált támadás sokat jelenthet még most is.
Ismét megrohamoztam a mestert ezúttal viszont nem voltam egyedül, viszont két dologra kellet figyelnem: legyek szembe a mesterrel, és Nammal és soha ne hagyjam a mestert kiugrani a nélkül hogy követném, nehogy Namot üssem meg, vagy az ő támadása eltaláljon. Elsőre ezt követtem, az első pár ütésnél, majd Nam mellé léptem, és elsütöttem egy pár chi lövedéket, hogy a mester rám fókuszáljon, míg Nam lép valamit.

Nam ezúttal tisztán összhangba került Matasával: azon túl, hogy a haditerv szerint jártak el mindketten, a mozgásuk is sokkal összehangoltabb volt, mint előbb, amely egy idő után feltűnt mindkettejüknek, annak ellenére, hogy ez nem kevés hátránnyal és fáradtsággal járt mindkettejük részéről. Matasa vállalta, hogy a mesterrel szemben küzd meg, Nam pedig a másik fronton próbálta meg ugyanazzal a mozdulatsorral ostorozni őt, aminek következtében rá volt kényszerítve a védekezésre, és ezúttal az ellentámadás sem használt: ha egyensúlyát meg akarta tartani, bizony védekeznie kellett addig, amíg a megfelelő pillanat el nem jön.

Matasa elterelő hadművelete, bár nem hozott túl nagy sikert, a figyelmet elterelte Namról, aki így egy jól irányzott mozdulattal tudta Pyre lábát megsorozni egy ütéssorozattal, aminek következtében, bár a lábának komolyabb baja nem lett, az egyensúlyát egy pillanatra elveszítette. Azonban amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is múlt ez a pillanat, viszont megfordult az állás: most Nam lett az, akivel a mester foglalkozik, s bár kénytelen volt védekezni az újonc, ennek ellenére egy darabig még jól bírta az iskola vezetőjével tartani a lépést. Azonban Matasa hamar belátta, hogy ha ez még egy percig tovább megy, akkor Nam ki fog fogyni a szuszból, és végleg magára marad. Viszont most nála a labda. Úgy tűnik, hogy Pyre teljesen megfeledkezett róla, így most ő tud előrukkolni valamivel. Az a lába, amit végül Nam is eltalált, pont szem előtt van, viszont a mozdulataiból ítélve most jelenleg a fejét sem védi épp semmivel. Innentől már Matasán múlik, hogy mivel rukkol elő.

Tekintve hogy nincs sok esélyem közelebb jutni a nélkül hogy felhívnám a figyelmem, két Chi lövedékkel céloztam meg, a gyenge pontot, majd megkezdtem megnyújtani a kezeim, hogy ha kitér, is meg tudjam támadni, ha felugrik akkor pedig földre tudjam küldeni. Ha csak kivédi Nam biztos be talál egy sorozattal.

A két lövés sikeresnek bizonyult: egy pillanatra meginogott Pyre lába alatt a talaj, ami éppen elég volt Nam-nak arra, hogy egy határozott mozdulattal még inkább elbizonytalanítsa a mestert, s az elkövetkezendő egy-két ütés bizony betalált. Ezt Matasa is kihasználta, és elkezdte nyújtani a kezét is, és ezzel próbálta őt végképp sarokba szorítani.

Azonban váratlan dolog történt. Hirtelen a semmiből ott termett Matasa előtt Pyre, aki gyakorlatilag kikerülte mind Nam ütésrohamait, mind pedig a démon megnyújtott végtagjait. Mind Nam, mind Matasa legnagyobb meglepetésére még a harci felállását is feladta, amitől a két tanonc meg is lepődött, és nem mertek semmit reagálni.

- Határozottan nem volt rossz - biztatta őket a mester, utalva arra, hogy egy kicsit több tapasztalattal és egy picit jobb csapatmunkával képesek lettek volna akár komolyabb sérülést okozni neki. - Már az, hogy védekezésre kényszerítettetek, és az egyensúlyomat is elvesztettem egy rövidebb időre, arra enged következtetni, hogy van bennetek potenciál - mondta, s egy halovány mosolyt is megengedett magának.

- Azonban - folytatta - az igazi edzés csak ezután veszi kezdetét. Készüljetek mind a ketten, ugyanis a holnapi nap egy komolyabb edzést fogunk megejteni, amin már nem csak ti ketten lesztek jelen. Mindenesetre remélem, hogy így is tudtatok azért valamit tanulni - mondta, majd egy pillanatra csak Nam felé szegezte a figyelmét. - Ami pedig téged illet, üdvözlünk az iskolánkban. Remélem jól fogod magad érezni nálunk. Ígéretes tanítvány-jelölt vagy - mondta, majd elhagyta az edzőtermet, melyben jelenleg tartózkodtak. A két tanonc magára maradt itt.

– Nos legalább mind a ketten mutattunk valamit. Te hogy állsz, van még erőd egy könnyebb párbajra, vagy túl sok volt a mester? – kérdeztem kicsit ellazítva izmaim. Az hogy eddig a kilátóban edzettem megengedte, hogy nagyobb legyen az álló képességem, és jobban kihasználjam a mozdulataimat de egy könnyed edzésnél, vagy tréningnél többre egy pihenés előtt nekem sincs már erőm.

- Részemről rendben - felelte Nam, aki felvette ugyanazt a harci pozíciót, amit korábban a védekezésnél használt. - Tied a megtiszteltetés - mondta, majd várta, hogy ellenfele mit fog reagálni, bár abban is biztos volt, hogy most nem lesz komolyabb a harc néhány ütésnél-rúgásnál, hiszen mindketten kifáradtak a mester ellen. Mindenesetre a férfi büszke volt magára, hiszen így is kifejezetten sokáig bírta egy ilyen ellenféllel szemben, de azt is tudta, hogy nem szabad, hogy ez a dicsőség a fejébe szálljon.

– Nos ha biztos vagy benne. – mondtam ahogy felvettem az állásom, majd megindultam felé.
Mivel nekem adta a kezdést, fel is vettem rajta. Eljátszottam, hogy fejére céloztam, miközben az ütés legjobb esetben is csak súrolta volna az arcát, míg a hasába térdeltem.

Nam készen állt Matasa támadására. Jól figyelt az utóbbi pár perc során, és pár alapvető mozdulatát már meg is jegyezte, igaz, tudta jól, hogy nem ez lesz a teljes repertoárja. Éppen ezért, bár tudta, hogy eltereléssel fog támadni, ennek ellenére a fejét célzó ütést is levédte, azonban gyors reflexeinek köszönhetően kapcsolt, és megpróbálta hárítani a hasát érő térdeplős rúgást. Valamennyire sikerült is, azonban az egyensúlyából kizökkent, így ismételten Matasán volt a sor, hogy egy támadással kizökkentse őt végérvényesen. Nam azonban felkészült rá, és olyan védelmi pozíciót vett fel, aminek a védelmét nehéz lehet áttörni egy egyszerű mozdulattal.

– Nem rossz. De egy hiba van a tervedben. – mondtam ahogy megrohamoztam.

Ő vele szemben nincs akkora hátrányom mint a mesterrel, szóval a védelmét át tudom törni puszta erővel, és ha az nem oldaná meg, az első blokkolt ütésemet követve megnyújtottam azt a kezem, hogy hátulról vágja fejbe, míg a másik kezemmel, és egy térdeléssel próbáltam a figyelmét a másik oldalamon tartani.

Nam legnagyobb meglepetésre azonban a várttal szemben csak a pillanatra várt: amint Matasa egy erőteljesebb támadásra készült, ki is használta a pillanatot, és ismételten egy keresztcsapás keretén belül támadta meg ellenfelét, ami be is talált. Bár komolyabb sérülést okozott, semmi olyat, ami a harc menetét megfordíthatta volna, és Nam állapota még így is jelentősen rosszabb volt, mint ellenfeléé.

Matasa azonban ezután közvetlenül alkalmazta a kezeinek megnyújtását, és így hátulról támadta meg ellenfelét, aki így védtelenül volt kénytelen elszenvedni a sérüléseket. Bár nem került ettől a földre, érezhetően egyre gyengébb lábakon áll, de még stabilan. Pontosan jól tudta ezt Nam is, így készült egy újabb csapásra, azonban most nem az eddig használatos technikáját vette elő: egy ütésrohamra készült, amelynek keretein belül arra pályázott, hogy legalább az egyik betalál, és így az egyensúlyát fogja veszíteni az ellenfele, s ekkor viszont valamelyik gyenge pontjára súlyt le a technikával.

Érezve a veszélyt, amit az ellenfelem jelentett úgy döntöttem befejezem pár gyengébb chi lövedékkel, amik nem elég erősek hogy komoly sérülést okozzanak, csak hogy megállítsák Nam rohamát, és adjanak nekem egy esélyt, hogy egy jól irányzott ütéssel befejezzem, ha a lövedékek nem lennének elegek, viszont ha mindez nem elég a következő nagyobb találatával nyer.

A Chi lövedékek, bár komolyabb sérülést nem okoztak, mégis lelassították a támadást, így egyetlen esélye maradt Matasának: ha most azonnal ellentámadást indít Nam ellen, aki ebben a pillanatban védtelen volt, és nincsen elég energiája ahhoz, hogy éppen védekező állásba forduljon. Ezt jól felmérte, és azonnal bevitt pár jól irányzott ütést, amik ugyan még mindig nem ütötték ki, viszont az egyensúlya meginogott, és ismételten Matasán volt a sor, hogy ő lépjen valamit. Az esélyek azonban mellette szóltak: Nam-nak már nem volt ereje sem a támadó pozícióját felvenni, sem pedig egy hatásosabb védekezési felállást alkalmaznia. Ennek ellenére a harc még nem ért véget.

– Jobb ha befejezzük egyelőre, mert ha így fojtatjuk akkor a nap hátra levő részében az egyikünk képtelen lesz edzeni. Ha szeretnél komolyabban is küzdeni ellenem, bármikor kihívhatsz. – mondtam befejezve a harcot, ugyan készen álltam arra az esetre ha ő nem akarná befejezni, védekező állásban vártam a válaszát.

- Rendben, legyen így - mondta, majd Nam is felvett egy sokkal kényelmesebb pozíciót, s igyekezett lassan összeszedni magát. Bár egy újabb teljes harcra már nem biztos, hogy lett volna ereje, a külvilág számára ez csak annyiban nyilvánult meg, mintha egy kiadós futással végzett volna éppen. Matasa jobb állapotban van ugyan, viszont le sem tagadhatná, hogy őt is megviselte ez a két edzés, különösen a mester ellen vívott küzdelem. Mindenesetre belátta, hogy bőven kellő mennyiségű tapasztalatra tett szert, amit a későbbiekben fog tudni kamatoztatni, és egy lépéssel közelebb került célja eléréséhez: hogy megállítsa Sátánt, ha esetleg visszatérne a földre.

Nam megköszönte az edzést Matasának, majd elindult beköltözni a szállására, amikor is a kapuban azzal a személlyel találkozott, akiről a legkevésbé sem gondolta volna, hogy itt fognak összefutni.
- TE ITT?! - kérdezte egymástól Nam és Ranfan, amikor az ajtóban találkoztak. Nam-ot egyszerre érintette ez meglepően, de ugyanakkor kissé zavarba is jött, ismerve a múltkoriak előzményét. S bár Ranfan nem tudott rá haragudni, mégis részéről is volt egyfajta megaláztatás, csak másként: a vereségének emléke. Ugyanakkor kettejük közül mégis a lány volt az, aki jobban viselte a találkozást, s mosolyogva, s kissé kacérkodva üdvözölte őt.
- Nem gondoltam volna, hogy itt foglak látni, édes - mondta, s megpróbált volna egy kicsit játszadozni vele, ám Nam azonnal reagált rá valamit, mielőtt még zavarba jött volna.
- Remélem, hogy tanulni jöttél ide, és nem... bohóckodni - mondta, láthatóan feszengve.
- Nyugodj meg - mondta Ranfan, még mindig mosollyal az arcán. - Tanulni jöttem ide. És ezt majd be is bizonyítom neked - mondta határozottan, majd elindult a templom belsejébe, valószínűleg a könyvtár irányába, de hátranézett még egyszer Nam irányába. Egy szót se szólt, de egy kacsintást megejtett, amire a férfi nem tudott semmit se reagálni, csak minél gyorsabban elindult a hálótermek irányába.

Ranfan elsétált Matasa mellett is, és megállt egy pillanatra végigmérni a démoni ivadékot, de végül vette a bátorságot, és megszólította.
- Nem hiszem, hogy találkoztunk volna. És ne vedd sértésnek, de... te is Pyre egyik fia vagy? - kérdezte kissé csodálkozva a lány, aki folytatta, s csak utána várta meg Matasa válaszát. - A nevem egyébként Ranfan. Örvendek - mondta barátságos mosollyal az arcán, s kezét nyújtotta kézfogás céljával.

Ahogy Nam távozott ismét leültem meditálni. Könnyebb regenerálódnom, és feldolgoznom a harcaim alatt szerzett tapasztalataimat is jobban fel tudom dolgozni, ha maximálisan kizárom a környezetet, de alig hogy ültem le, Meg is szólítottak.

– Örvendek. A nevem Matasa, és nem, nem Pyre fia vagyok. Ugyan egy fajba tartozunk de ennél közelebb nem állunk egymáshoz, ugyanakkor meg tudom érteni, hogy így gondoltad. Kevesen vagyunk, és mindig kevesen is voltunk. – feleltem figyelmemet a nőre fókuszálva.

- Oh, értem. Bocsánat, nem akartam udvariatlan lenni, de tényleg nagy a hasonlóság - mondta Ranfan Matasának, majd folytatta. - Nem is akarok tovább zavarni, minden jót - mondta, majd azzal elindult a könyvtár irányába, s magára hagyta Kami utódját, aki így visszaülhetett nyugodtan meditálni - vagy dönthetett úgy, hogy ha már úgyis felkeltették, akkor körbenéz, vagy máshol meditál.