Technikák elsajátítása

Go down

Technikák elsajátítása

Témanyitás by Bulma on Vas. Dec. 10, 2017 3:39 pm

A technikák elsajátításáról már részben volt szó több helyen is, de az új technikák, harci fogások elsajátításának módját itt fogjuk részletesen, pontosan leírni.

Mint azt már említettük, minden karakter kezd (általában) egy technikával, ami a sajátja és használhatja is (nyilván a hagyományos ütés-rúgás, és egyéb harci ALAP fogásokat nem számolva). Azonban ez nyilván még kevés, így különböző módokon lehet szert tenni új technikákra.

Az első és legfontosabb kritériuma egy technikának, hogy a karakternek keresnie kell egy mentort. Ő fogja oktatni, és megtanítani az alapokra. A mentorral való edzés nem csak a már korábban említett harci erőt növeli meg, de úgynevezett Technika Pont-ot (röviden: TP) is fog adni, ami kifejezetten a technikák "vásárlására" fogja feljogosítani a játékost. Ezeket a technikákat viszont csak és kizárólag olyan mentortól lehet "megvenni", akinek éppen a szárnyai alatt edzünk.

A másik, már említett kritérium a megfelelő harci erő. A kezdő technikák nem, viszont a további komolyabb "mozdulatok" mindegyike rendelkezik egy-egy harci erő kritériummal, ami szabályozza, hogy hányas szinttől érhető el az adott technika. Mind a TP-nek, mind a harci erőnek meg kell lennie a technika elsajátításához: előbbi viszont fogyó eszköz (a szükséges mennyiséget levonjuk), utóbbinál csak egy ellenőrzés szükséges, hogy teljesült-e a kritérium.

Az elérhető technikákról a Mentorok menüpont alatt tájékozódhattok.

(Megjegyzés: később lehetőség lesz saját technikák kifejlesztésére, valamint új technikák elsajátítására, mentor nélkül is. Ez jelenleg most még nem elérhető.)
avatar
Bulma
Admin

Posts : 108
Join date : 2017. Dec. 09.

Felhasználó profiljának megtekintése http://dbrpg.hungarianforum.com

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.