West City - Elhagyatott mocsár
4 posters
1 / 3 oldal
1 / 3 oldal • 1, 2, 3
West City - Elhagyatott mocsár
Egy kietlen pusztaság, mely a várostól és az abban található Kígyó Iskolától nem messze található. Kifejezetten lápos és mocsaras rész, ahova csak a legelvetemültebbek merik betenni a lábukat.
Re: West City - Elhagyatott mocsár
A mocsár ritkán volt használva edzésre, de Razor néha hoz magával diákokat edzésre, éppen ezért követtem ide edzeni. Nem tudtam miért jött ide, de nem is érdekelt, nem igazán rejtettem magam, de végül oda mentem hozzá.
– Razor mester, azért követtem önt, hogy végre lényeges edzésben is részt vehessek, tekintve hogy eddigi edzések kevesebbek voltak, mint az én saját tréningem. – mondtam próbálva tisztelet tudónak lenni, de az egyetlen ok, amiért követtem, hogy megtudjam elég erős e. Képes e edzeni engem.

Kornage- Posts : 17
Join date : 2018. Jan. 11.
Re: West City - Elhagyatott mocsár
Razor, bár azt hitte, hogy egyedül jött ki az elhagyatott mocsárhoz, valaki követte. Figyelmetlensége okán lehetett az, hogy Kornage végül vele jöhetett, bár lehet csak a rutin maradt meg benne, hiszen elég gyakran hoz ide magával diákokat.
- Még nem - felelt röviden, és tömören a mester a fiatal tanítványa kérésére. - Még nem fogok veled megküzdeni. S nem csak azért, mert új vagy itt. Hanem még tapasztalatlan vagy. De hamarosan megkapod, amit kérsz... még ha lehet meg is bánod - mondta, azzal el is indult vissza, a város, és ezzel együtt a dojo irányába is. Kornage-nek esélye sem volt követni, hiszen a ragacsos és bozótos területen nagyon lassan lehetett csak haladni azoknak, akik nem ismerik a helyet, Razor viszont pontosan tudta, hogy mikor, és hova kell lépni, így esélytelen volt őt utolérni, még futva is.
Azonban nagyon úgy tűnt, hogy Kornage nincsen egyedül. Bár nem tudta, hogy vajon őt követték-e, vagy esetleg már más is volt itt előttük, de végig az az érzése volt, mintha valaki figyelné őt. A közelben két nagyobb fa is látható volt: az egyik nyugati, a másik keleti irányból, utóbbi jóval zöldesebb árnyalatban pompázott a sok rárakódott moha miatt, míg a másik a táj kékes színében tündökölt. A többi részen pedig lápos, nádas területek voltak láthatóak, amíg a szem ellátott. Edzés szempontjából nem a legideálisabb a hely, de pont a nehezítő körülmények miatt a fejlődés esélye garantáltabb azoknak, akik itt akarnak gyakorolni.

Felkészültem egy lehetséges látogatóra, de nem szólítottam meg, hadd nézze az edzésem, ha akarja, amint túlzottan figyelni kezd, úgy is felfedi magát, ha nem, csak nem szabad erősebb technikáimat használni, csak a mocsaras talaj adta nehezítést, és hozzászokni a nehézséghez egyébként is hasznos lehet, amíg a tréningem nem kimerítő, szóval elkezdtem a fizikai erőmet, és ellenálló képességemet edzeni, várva bármilyen jelzésre ami bizonyítja nem vagyok egyedül
Kornage- Posts : 17
Join date : 2018. Jan. 11.
Re: West City - Elhagyatott mocsár
Hirtelen a semmiből hatalmas morajlás hangja volt hallható, majd pedig lépések, dübörgések kísérték a lény hörgését. Hamarosan a majomember szeme láttára is megjelent az egyáltalán nem apró teremtés, mely az ő magasságához képest óriásnak is tűnhetett akár. Egy szót sem szólt, csak nézte őt, s bár általában a Girasok intelligens lények, agressziójuk így is legendás. Ez a lény azonban korántsem tűnt átlagosnak, már csak a beszéd teljes hiánya miatt is, olyan, mintha megvadult volna, vagy még inkább "elment volna az esze". Mindenesetre, szája szélének megnyalása után, készen állt arra, hogy nekiessen a fiúnak, s rohanva el is indult felé. Jobb öklét maga elé tartva próbálta őt eltalálni, ám az, hogy idejekorán fedte fel magát, Kornage számára lépéselőnyt jelenthet.
Re: West City - Elhagyatott mocsár
Ahogy meg láttam Vérszemet kaptam. Mégis hogy hiszi, hogy ilyen egyszerűen rám támad? Egyszerűen léptem egyet el az öklétől, majd két ütést mértem a gyomrára, és egyet az állkapcsára alulról.
Kornage- Posts : 17
Join date : 2018. Jan. 11.
Re: West City - Elhagyatott mocsár
Ahogy Kornage vérszemet kapott, úgy nőtt meg a harci ösztön is benne. Bár a hátrálás nem volt tökéletes, ennek ellenére a dühödt állapotának köszönhetően még azt sem érezte volna meg, ha éppenséggel eltalálja a lény ökle, s nem csak azért, mert erőben annyival erősebb lenne nála a majomfiú. A két ütése sikeres volt, azonban az állkapcsát már védte a lény úgy, hogy megpróbálta lefogni őt, azonban ez sem volt hatásos: egy egyszerű ugrással kitért onnan, s folytathatta tervét ott, ahol abbahagyta. Az állkapcsát eltalálva a lényt ugyan nem ütötte ki, de jelentős sérüléseket szenvedett el. Ennek ellenére még harcolni akart, s minden erejét összeszedve rohant felé, s most már nem csak egy, de egy komplett ütéssorozatot indított el a fiatal felé.
Re: West City - Elhagyatott mocsár
Az ostoba lény még mindig azt hitte, hogy veszélyt jelent nekem, szóval elkezdtem a kezeit támadni, megpróbálni eltörni őket kihasználva az ütéseket amikkel megpróbált eltalálni, majd egyre közelebb érni hozzá, hogy a koponyáját is betörhessem 1-2 komolyabb ütéssel.
Kornage- Posts : 17
Join date : 2018. Jan. 11.
Re: West City - Elhagyatott mocsár
Ezek az ütések már sokkal komolyabb fájdalmat okoztak a lénynek, és Kornage nem igazán tudta a vérszeme miatt, hogy hol a határ. Éppen ezért, mikor már a második komolyabb ütést okozta volna, a lény nagy fájdalmak és félelmében úgy döntött, hogy elrohan. Legnagyobb szerencséjére a fiatal majomember nem rendelkezik olyan helyismerettel, hogy utána menjen, így a lény megúszta. Viszont elfogta egy különös érzés: olyan, mintha valaki még mindig nézné...
Re: West City - Elhagyatott mocsár
– Nos legalább a környék meg tudja, hogy velem újat húzni nem a legjobb ötlet. Egyet értesz? Vagy számodra is bizonyítanom kellene? – kérdeztem a közelben lévő személyt, ahogy egy stabil állást vettem fel. Most már hozzá szoktam annyira a nehéz környezethez, hogy ha küzdenem kellene képes legyek egy egyenlő ellenféllel szembe szálni.
Kornage- Posts : 17
Join date : 2018. Jan. 11.
Re: West City - Elhagyatott mocsár
A fák levelének zörgését hallotta csak Kornage, amikor is hirtelen a semmiből megjelent előtte egy alak. Ruházatának színe elütött a Kígyó Iskolájának ruházatától, hiszen itt elsősorban mindenki vagy könnyed, de hétköznapi (esetleg katonai) ruházatot hordott, vagy teljes páncélzatot. Ez az illető azonban teljesen hagyományos harcművészeti szerelésben díszelgett, azonban semmilyen jelzés nem volt rajta, hogy mely iskolához tartozna. Jelenléte így, a Dojo környékén kérdésessé vált.
- Nem volt rossz - mondta halk, de határozott és mély hangon a vele szemben álló férfi. - Érdekes egy alak vagy, azt meg kell hagyni. De csak dühvel és erőszakkal nem fogsz hosszútávú eredményeket elérni - mondta, miközben két karját összekulcsolva állt a majomfiúhoz közel. A gesztusaiból egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki harcolni akarna, ám a belőle áradó energia valami rejtélyesre enged következtetni, ami lehet felkeltheti Kornage érdeklődését. Mindenesetre valamelyest a fiatal lenyugodott, így Vérszeme is elmúlt.
Re: West City - Elhagyatott mocsár
– Az ostoba vadállatok nem tudják mennyire veszélyesek vagyunk, és azt hitte, hogy én leszek a vacsorája. Vannak pimaszságok amiket nem tűrök, az az egyike. Ugyanakkor mi még nem találkoztunk, és nem rémlik senki ilyen ruhával a Dojo-ból. Ki vagy és honnan jöttél? – kérdeztem büszkén, és enyhén fenyegetően. Ha probléma eltakarítom, ha nem talán kihívom egy párbajra idekint. Ki tudja talán elszórakoztat.
Kornage- Posts : 17
Join date : 2018. Jan. 11.
Re: West City - Elhagyatott mocsár
Rezzenéstelen arccal hallgatja végig az idegen Kornage mondandóját, s egy szót sem szól. Amikor azonban személye iránt érdeklődik, már reagál valamit, de nem úgy, ahogy azt Kornage szerette volna.
- A nevem egyelőre nem fontos. Mindenesetre elég, ha annyit tudsz, hogy figyelemmel fogom kísérni a pályafutásodat. És nem csak a tiédet... - mondta, s bár egy darabig még ott állt, most már jobban szemmel tartotta a majomfiú minden mozdulatát, s készen állt arra is, ha valami hirtelen mozdulattal reagálna irányába.

– Nem a legjobb döntés elmondani nekem mindezt a neved nélkül. Tekintve a válaszodat nem akarsz megölni, ami azt jelenti igen könnyen át adhatom az infót, hogy itt vagy. Ha ide tartozol, csak megnő a hely őrzése, ha nem… – a kérdést nyitva hagytam, és készen voltam bármilyen támadásra, de figyeltem a reakcióját. Már az maga is eleget fog mondani róla.
Kornage- Posts : 17
Join date : 2018. Jan. 11.
Re: West City - Elhagyatott mocsár
Ha az ismeretlen egy kicsit érzelmesebb figura lett volna, valószínűleg most mosolyogna, de valójában le se pergett róla az ilyesfajta fenyegetés. Ennek ellenére tekintetét végig Kornage-n tartotta, mert valamelyest érdekelte a fiatal fiú. Érezte, hogy ő más, mint akikkel eddig találkozott, de nem tudta megfogalmazni, hogy és miért.
- Egyelőre még senki nem jelent fenyegetést. Még te sem. De jobb óvatosnak lennem. Az pedig, hogy hova tartozom, ahogyan a nevem sem, tartozik rád - felelte, majd úgy tűnt, hogy távozni készült, ám még megvárta, hogy a majomfiú csinál-e valamit, vagy esetleg rátámad-e dühében.
- Egyelőre még senki nem jelent fenyegetést. Még te sem. De jobb óvatosnak lennem. Az pedig, hogy hova tartozom, ahogyan a nevem sem, tartozik rád - felelte, majd úgy tűnt, hogy távozni készült, ám még megvárta, hogy a majomfiú csinál-e valamit, vagy esetleg rátámad-e dühében.
Re: West City - Elhagyatott mocsár
Választ nem adtam neki, legalábbis nem szóban, annyit viszont már közölt magáról, hogy veszélyes alak, és volt mersze azt mondani, nekem hogy nem jelentek fenyegetést neki. Mégis mit tud rólam ez az alak?
Nem is tűrtem meg, megrohamoztam, és gyomrát céloztam be öklömmel, amit a térdem kísért.
Nem is tűrtem meg, megrohamoztam, és gyomrát céloztam be öklömmel, amit a térdem kísért.
Kornage- Posts : 17
Join date : 2018. Jan. 11.
Re: West City - Elhagyatott mocsár
Mielőtt Kornage az első ütést leadhatta volna, az ismeretlen alak a szeme láttára tűnt el, Kornage meglepetésére, s azonnal meg is jelent a háta mögött. Megfordulni is alig volt ideje, de a férfi viszont nem csinált semmit.
- Még egy ilyen, és megbánod - jelezte az ismeretlen a majomfiúnak, aki azonban még mindig nem tudta hova tenni az előbbi mozdulatát a vele szemben állónak.
- Még egy ilyen, és megbánod - jelezte az ismeretlen a majomfiúnak, aki azonban még mindig nem tudta hova tenni az előbbi mozdulatát a vele szemben állónak.
Re: West City - Elhagyatott mocsár
– Nem rossz. Mennyi chi-t használtál fel ahhoz a mozdulathoz? – kérdeztem, ahogy megpróbáltam sípcsonton rúgni, a lehető legkevesebb jellel, hogy erre készülök.
Kornage- Posts : 17
Join date : 2018. Jan. 11.
Re: West City - Elhagyatott mocsár
Az ismeretlen alak nem reagál semmit a kérdésre, egyből tudja, hogy valami más jár Kornage fejében. Ahogyan sípcsonton próbálná őt rúgni, a figura egyből elkapja a lábát a jobb kezével, majd mielőtt bármit is csinálhatna, megpörgeti őt a levegőben úgy, hogy azonnal beleesik az egyik környező nádasba. Ahogyan Kornage felkelne onnan, látja, hogy a fickó nincs ott, ahol eddig állt. Viszont körbenézni se sok ideje van, mert hátulról egy erőteljes rúgás éri őt, amitől ismételten a földre zuhan, csak pár méterrel odébb. A második találatnál viszont, amikor fölkel, a fickó nem tűnt el, s ott áll, ahol eddig volt. Karját ismételten összekulcsolva, maga elé helyezve tartja, mindenféle védelmi állást mellőzve, ugyanakkor szigorú, némileg dühödt, de inkább megvető tekintettel nézve rá.
Re: West City - Elhagyatott mocsár
– Nem rossz, nem rossz, egy kihívás, hogy lássam meddig jutottam az utóbbi időben. – mondtam, ahogy felkeltem, és védekező állást vettem fel. Ő nem olyan valaki, akinek ész nélkül neki mehetnék, ami izgatottsággal töltött fel. Végre valaki, aki erős, aki ellen fel tudom magamat mérni, valaki aki akár méltó is lehet egy küzdelemre.
Kornage- Posts : 17
Join date : 2018. Jan. 11.
Re: West City - Elhagyatott mocsár
Ismételten nem reagált semmit, ugyanakkor ahogyan felvette a védelmi pozíciót Kornage, az ismeretlen alak most egy nagyon intenzív támadásrohamba kezdett bele, aminek minden egyes ütését kihívás volt védenie a majomfiúnak, azonban több tucat ütést zúdított rá egy perc leforgása alatt. Az ütéseket befejezve nem kicsit zihált már Kornage, azonban ellenfele meg sem izzadt.
- Ideje befejezni a játszadozást - mondta neki a szürke ruhás alak, majd jól láthatóan egy támadást kezdett el használni, aminek azonban némi időbe tart, hogy összeszedje hozzá a kellő energiát. Ez lehet Kornage egyetlen lehetősége bármire, így gyorsan kell cselekednie. Megfutamodik? Vagy letámadja még most? Esetleg kockáztat, és védekezésre játszik, hogy utána indítson ellencsapást?

Azt hitte hagyok neki időt, hogy befejezze, bármit is próbált csinálni? Ismét Vérszemet kaptam. Igen gyorsabb nálam, nem is kicsivel, de ez még nem jelenti azt hogy rendelkezik azzal a privilégiummal, hogy elfecsérelje az idejét egy chi támadásra. Megragadtam a két csuklóját, próbáltam minden erőmmel összeroppantani azokat, miközben berántottam egy koponya zúzó fejelésre. Senkinek sincs keményebb feje, mint egy csillagharcosnak.
Kornage- Posts : 17
Join date : 2018. Jan. 11.
Re: West City - Elhagyatott mocsár
Kornage terve félig meddig sikerült. A kezeit ugyan összeroppantani, akármennyire is próbálta, nem tudta, viszont minden gond nélkül le tudta fogni. Amikor azonban próbálta volna lefejelni őt, akkor nemes egyszerűséggel ellenfele csak mosolygott egyet az ellenfél próbálkozásán, amitől Kornage csak még dühösebb lett. A fejelésig azonban nem jutott el, ugyanis ellenfele felkiáltott, és megszakította a fiú támadását.
- KIAI! - ordította el magát, majd kicsúsztatva kezeit Kornage karjai közül egy hatalmas léghullámot lökött felé, amitől az egyik fának nekilökődött. Bár komolyabb baja nem lett szerencséjére, ennek ellenére fájt neki, és felállni is problémás volt neki, ami azért volt furcsa, mert még sosem érzett fájdalmat akkor, amikor ebben az állapotban volt. Viszont pont a vérszemnek köszönhetően tovább tudta még a harcot folytatni, és egyensúlyának megtalálásával is visszarázódott az ütközetbe. Azonban sok ideje nem volt, mert ellenfele ugyanazzal a technikával próbálkozott, ám most másként: a sorozatos ütéseket kombinálta ezzel a technikával, gyakorlatilag egy légörvényt kialakítva, ami nem csak fájdalmas - lenne, de tény, hogy a vérszem tompítja azért az ütéseket, - de egyre messzebb is lökte a majomfiút.

Oldalra ugrottam, a távolságot és egy útban lévő fát kihasználva, majd megrohamoztam. Éreztem a haragom és az ereimben folyó adrenalin erejét, és rohamomat egy erős de egyszerű jobb egyenessel akartam befejezni. Rövid, ugyan könnyen blokkolható, de a mögötte lévő erő biztosan megállítja a technikáját, még ha blokkolja is, ha pedig kikerüli, csak ki kell gáncsolnom, és végre pozícióba kerülök.
Kornage- Posts : 17
Join date : 2018. Jan. 11.
Re: West City - Elhagyatott mocsár
A hátrálás, és kitérés manővere hatásosnak bizonyult, s a dühödtség kellő adrenalint adott ahhoz, hogy a gyenge, de nagy mennyiségű támadást könnyedén kivédje. Közel tudott férkőzni így ellenfeléhez, ami azonban Kornage legnagyobb meglepetésére nem úgy zárult, ahogyan azt ő szerette volna. Ellenfele nemes egyszerűséggel megfogta a karját, s hiába próbálta ellökni őt magától, amilyen gyorsan csak lehetett, egyszerűen nem tudta. Olyan, mintha földbe gyökerezett volna a lába, s megnézve így is történt: míg ellenfele egy szilárd talajon állt, addig ő dühében, nem figyelve a környezeti adottságokra, egy mély pocsolyába lépett, ami besüllyedt alatta, és egyensúlyát veszítette.
- Itt a vége - mondta komoran ellenfele, aki Kornage dühödt tekintetét nézte, miközben az kapálózott, és próbált elmenekülni.
- Kiai - mondta ezúttal nyugodtan, majd a lefogott ellenfelet nem egy, de két erőteljes ütéssel is megsorozta: az első kizökkentette őt a vérszeméből, a másik pedig már a józan állapotában egy hatalmas, s fájdalmas ütést eredményezett, ami miatt minden energiája elillant. Egy jól irányzott rúgással még odébb is rúgta őt, közel ahhoz a fához, ahol először landolt, de mégsem egészen ott. Kornage még eszméleténél volt ugyan, de már az problémát okozott neki, hogy felálljon, s nem csak a helyi adottságok miatt. Ereje fogytán volt, s kétszer is meg kellett gondolnia, hogy folytatja-e a harcot.

Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|