West City - Elhagyatott mocsár

Kezdett elegem lenni ebből az egészből. Ugyan a vérszememnek vége szakadt, de az adrenalin ami a testemben keringett még tovább tud lökni egy ideig, csak egy jó találat kell, nem több, nem kevesebb. Felvettem egy stabil védekező állást, ami megengedi, hogy kitérjek bármi elöl. A szemem talán nem tudja követni, de a harci ösztöneimnél nem lehet gyorsabb, és amint közelebb kerülök hozzá, találni fogok egy rést a védelmén vagy meg fogom lepni a sebessége ellenére.

Kornage láthatóan még küzdött, s nem akarta feladni, ugyanakkor nagyot kockáztatott: ennek a harcnak komoly szövődményei is lehetnek. Ellenfele azonban csak várt egy helyben, s várta, hogy egyre közelebb lépjen hozzá, annak ellenére, hogy a nádasban nagyon lassan tudott csak haladni, és ha akarta volna, könnyű szerrel meg tudta volna őt állítani. Azonban ahogy odaért hozzá, ellenfele nem csinált semmit. Komor tekintettel nézett rá, s nem úgy nézett ki, mint aki meg akarná támadni.
- Fejezzük ezt be - mondta. - Nem akarom, hogy komoly bajod essen.

– Kockázat nélkül nincs nyereség. – mondtam ahogy az ösztöneimre hagytam magam, és a győzelmem esélyeit, tekintve hogy nem láttam tiszta pontot, ahol megtámadhatnám.

Kornage belátta, hogy reális esélye már nincsen nyerni, így a szürrealitás talaján keresett megoldást, és az ösztöneire hagyatkozva, az állatias ösztönöket hívta elő, s majomra emlékeztető mozgásával próbálta meg összezavarni az ellenfelét, s úgy bevinni egy támadást. Fura módon egyetlen előnye volt ennek a fajta ösztönösségnek, mégpedig az, hogy a terep nem sok gátat okozott, s sokkal könnyebben mozgott, mint előtte. Ezt ellenfele is belátta, s bár a kettejük között még mindig nagy volt a szakadék - már csak azért is, mert Kornage-t jó pár ütés érte az utóbbi pár percben -, ennek ellenére lenyűgözte ellenfelét a majomfiú teljesítménye. Azonban ez a helyzetén mit sem változtatott: bár nehezebben találta el, s meg a fiatal fiút a szürke ruhás, ennek ellenére a sokadik rúgása mégis pontos volt, s pont a hasát érte. Szerencséjére szilárd talajon volt, így a térdre rogyásnak nem lettek komolyabb következményei, ennek ellenére érezte, hogy itt már nincs mit tenni: a vérszem adrenalinjának utolsó cseppje is elfogyott, ellenfele pedig még bőven rendelkezik tartalékkal ahhoz, hogy ha akarja, befejezhesse a harcot.
- Nem volt rossz - jegyezte meg a férfi, s elindult a mocsárból kifelé. Pár lépést megtett, mire hátrafordult, s állt egy másodpercig, mielőtt megszólalt.
- ...ha valahogy néven akarsz nevezni, akkor az legyen Shadow - mondta, s bár Kornage nem volt benne biztos, hogy ez volt az igazi neve, mindenesetre most már volt egy támpontja a férfival kapcsolatban, aki eközben elsétált már oly messzire, hogy azt szabad szemmel már nem látta, s a lépései is egyre halkultak.

Ahogy ellenfelem távozott, lenyugodtam, az adrenalin adta erő mind elhagyott és éreztem a sebeimet, igen komolyak, de 1-2 nap könnyed edzés után talpon leszek. Nincs csont törés vagy belső vérzés, csak rengeteg repedés, és horzsolás. Ahogy tudtam össze szedtem magam, és vissza bicegtem, lejelentettem, hogy egy személy, aki Shadow-ként mutatkozott be ólálkodik a közelben, és igen veszélyes, majd ledőltem a szobámban, és hagytam, hogy a kimerültség elragadjon. De egyetlen gondolat keringett a fejemben. Miért érzem magam ilyen könnyűnek?

Ahogy visszatért Kornage a főhadiszállásra, azonnal felkeresett egy illetékest, aki esetleg segítségére lehet, ám mindenki legnagyobb meglepetésére nem is hallottak senkiről, aki Shadow néven futna. Kornage-ben élt a gyanú, hogy ez vagy anagramma lesz, vagy pedig szimplán álnevet használt, mindenesetre legalább nevén tudta nevezni azt, aki nem csak, hogy legyőzte, de valamilyen szinten meg is alázta.

//A napodat lezárom, az alábbi eredménnyel:

Kornage vs Shadow:
- Kornage: +8 harci erő szint (zenkai boost-al együtt)//

Egy kiadós pihenés után úgy döntöttem, hogy itt kezdem el gyakorolni az igazi formám fenntartásához szükségeseket,ugyanakkor új erőre is kívánok szert tenni. Amint belépek a mocsárba, egy különös érzés kerít hatalmába. Nem tudom leírni pontosan, de elég nyomasztóan hat.

A mocsár különösen csendes volt. Nyomasztóan csöndes. Nem hallani sem az időközönként előkerülő madarak hangját, sem a ragadozók jelenlétére utaló halk neszek, melyek ebben a csendben hallhatóak lennének.

A következő választások állnak előtted:
1. Megkeresni a csend és rossz érzés okát.
2. Edzeni, de közben figyelve a környezeted mozgás, vagy veszélyek után.
3. Ignorálni a rossz érzésed, és neki kezdeni a tréningnek amiért jöttél.

Úgy döntök, hogy ez a csend még a hasznomra is válhat,hisz tudok könnyedén összpontosítani, illetve ha valami rám leselkedne, jó eséllyel meghallanám a közeledtét. Neki kezdek a tréningnek,de közben füleim hegyezem, és szememmel minduntalan a környezetemet pásztázom.

Az edzés az igazi formában viszonylag jól haladt, nem fogyott Glacious állókéessége túl gyorsan, ugyanakkor túl korán félbe szakadt ahhoz hogy igazi áttörtést ért volna el, egy predátor csendes léptei lett figyelmes, amit csupán a hatalmas csendnek hála sikerült meghallania. Ahogy oda fordúlt meg is látta a lényt, ami őt szemezte

Mondanom sem kell, eléggé kibillentett a komfortzónámból az előttem álló bestia. Védekező pozícióba álltam, igyekeztem nem mutatni félelmem.

A nagyra nőtt kutya megrohamozta Glacious-t félre sodorva őt, majd megpróbálta megharapni. Érdekes módon úgy néz ki hogy a mocsárban lévő mozgáshoz még nem igen szokott hozzá, tekintve hogy mozgása láthatóan erőltet, és többet vesz ki belőle, mint egy vadállatból, ami honos a kocsárban.

Feltűnik, hogy túlságosan is lassan mozog ahhoz, hogy vadállat legyen, és ezt kihasználva elkerülöm harapását. Megpróbálok egy erőteljes ütést érni orrára.

Glacious sikeresen kitért, de csak a levegőbe könyökölt ami esélyt adott az állatnak hogy karjába marjon karmaival.

Felmordulok ahogy karmai bele tépnek húsomba. Szerencsére nem túl mély a seb, de elég ahhoz, hogy felbőszítsen. Lábaimmal felveszek egy stabil pozíciót, és jobb lábam előre lendítve megcélzom a lény oldalát. Igyekszek több rúgást is mérni ugyanarra a pontra.

A rúgások meglepik a túl méretezett állatot, de viszonylag könnyen lerázta magáról a fájdalmat, és egy fülsüketítő ordítást engedett ki, amely elijesztett minden vadállatot egy mérföldes körzetben.

Befogom a füleim,de még így is túl hangosnak vélem a vonyítást. Gyorsan körbenézek, igyekezve nem túl sokáig levenni a tekintetem az állatról. Egy olyan fát keresek, amire fel tudnék mászni, és elég masszív ahhoz,hogy ez a nagy dög ne döntse ki.

Nagyobb fát találni nem volt kihívás. Az indák miatt amik lógtak le mászni sem nehéz. Pillanatnyi félre nézésed viszont egy újabb sebet nyer neked ezúttal viszont a mellkasodra.

Nem törődve a sebbel gyorsan felmászom a hozzám legközelebbi fára.

A bestia utánad ugrott, hogy megkarmoljon, és szerencsédre nem ért el.. viszont elkezdett téged felfelé követni a fa törzsén.

Stabilan megkapaszkodom két ágban, és lenézek a bestiára. Erőteljes rúgásokat kezdek mérni fejére, hogy letaszítsam a fáról. Vigyázok,nehogy megharapja lábam,mert annak csúnya vége lenne.

Pár találat után sikerült kicsit lentebb löknöd, de könnyen megfogta magát és egy másik magasabb ág irányába indult ahonnan láthat téged, még az odaúton is ameddig föléd nem ér. Tekinete haragos és éhes

Igyekszem minél hamarabb elérni a fa tetejét. Néha megcsúszok,ahogy egy ág letörik, és fel is sértem több helyen a tenyerem, de nem zavartatom magam. Csak mászok örült tempóval. Amint felérek a fa tetejére, le se veszem szemem a bestiáról.

A vadállat látva hogy az ebédje jól védett helyre ért, keresett magának egy helyet ahol biztonságosan megpihenhet, és figyelheti őt. Nem fogja feladni könnyedén.

Amint kifújtam magam, és visszanyertem némi erőm, nem hagyok több pihenést a bestiának. Minden energiám összpontosítom, és egy hangos kiáltás következtében szabadjára engedem. Testem megváltozik. Felveszem igazi alakom. Felugrom, és lábaimmal megcélzom a bestia hátát. Úgy gondolom, egy elég erős rúgás és az azt követő zuhanás elég lecke lenne a macskaféle számára.