A Kígyó Iskola - Kiképző termek

A termek a tagok szintjének megfelelően vannak szétosztva újoncoktól mesterekig, hogy mindenki a megfelelő tréningben vehessen részt.

Gourash be lett vezetve az újoncok számára fent tartott termek egyikébe, ahol egy-két kiképző, és több újonc látványa fogadta. A többség csupán a mozdulatokat tanulta, míg mások el voltak vonulva egy-egy sarokba, saját mozdulatokat gyakorolva, vagy az edzőgépeket használva.

Elvesztem. Érthetetlen zajok és mozdulatok tömkelege vett körül és én félig izgatottságtól, félig félelemtől remegő térddel bámultam az izzadó humanoidok seregét. Néztem jobbra, néztem balra, ám helyemről egy centit sem mozdultam odébb. Nem az történt, hogy földbe gyökerezett volna a lábam, csupán nem értettem mi folyik körülöttem. Ide vezettek egy láthatólag edző terembe azonnal, tehát valószínű azt várják el hogy csináljak valamit. Viszont még én is tudom, hogy kéne először beszélni valamely illetékessel, hogy egyáltalán maradhatok-e.
végül megmozdultam és sután odamentem egy torony magas emberhez, ki a küzdőket figyelte, s láthatólag ennél több dolga nem akadt, és udvariasan útbaigazítást kértem a vezető felé.

– Látom egy újabb újonccal van dolgunk. – jegyezte meg a mester, akihez oda léptek. – A nevem Razor mester és én vagyok a dojo vezetője, most mutatkozz be, majd mutasd be mire is vagy képes egy harcban. – jelentette ki, várva a választ, és a képességek bemutatását.

Már megint köpni nyelni nem tudtam a meglepetéstől, mely az események gyorsaságát fémjelezte. Udvariasan meghajoltam újdonsült  feljebbvalóm előtt, majd kihúztam magam és katonásan megszólalta.
- Ghourath Shaupe a nevem mester! Nincs semmim és szinte nincs senkim. - Az utolsó mondatrésznél kissé lejjebb vettem a hangerőt ám utána újult erővel folytattam - Azért jöttem mert fegyver mester szeretnék lenni!

Ezután el kellett gondolkodnom. Egy ilyen nagy mesternek mit tudnék mutatni én. Nincs egyetlen technikám se és az erőmet is oly csekélynek érzem még. S egyáltalán kin mutassam meg? Essek neki a mesternek? Azt csak nem.  Végül is előszedtem a batyumból egy pattintott követ, és célzás nélkül nekidobtam egy üres gyakorló bábúnak aminek átment a szívén, és beleállt a falba. A vadonban kellett ez a pontosság, hisz nem akartam hogy a leendő étkem szenvedjen.

Eztán kérdő, kissé alázatos tekintettel néztem fel a hatalmas emberre.

– Pontos, és erős. Nem rossz. Mond csak, van bármi közelharci képességed? Vagy a fegyvereidre hagyatkozol mindig? – kérdezte a mester végigmérve Ghourath-ot figyelve a válaszát. Az elfogadása vagy a tréningje múlhat a válaszán.

Megszeppenve bámultam felfelé, álltam a mester jeges, sokat váró tekintetét és még inkább kivert a jeges verejték.
- Nem tudom mit tudok... Soha nem voltam harcművészek közelében, így nem tudok viszonyítani mi lehet az amire szükség van és mi az amire nincs. - mondtam remegő hanggal. - Vadállatokkal el tudok bánni, s saját készítésű fegyvereimet is megtanultam forgatni a magam módján. De bárhogy is egyen...
Ekkor hirtelen szemem üvegesre váltott s megpróbáltam átkarolni a mester lábszárát. Amennyiben sikerült minden erőmet beleadva szorítom, nem akarom elengedni, nem akarok magányos lenni megint... Tanulni akarok és barátokat szerezni. Kerüljön bármibe.

– Ne alázd meg magad. – mondja haragosan és lenézően Razor ahogy ellöki magától Ghurash-t. – Ami pedig a képességeidet illeti legalább az alap tréningen át kell esned az alapvető közelharci, és fegyver használati tréningen, mint minden újonc. Utána arra specializálódhatsz amerre akarsz. Most pedig állj be a többiekhez, vagy edz a teremben, az óra végén az egyik újonc el fog kísérni téged a hálótermekhez, ahol kapni fogsz egy szobát.

Most kissé meglepetten néztem a mesterre, éreztem a lenézését, és valahol éreztem, hogy ez kölcsönös. Alábbi mondatokat halkan, ám felé intéztem, és fogalmam sem volt, hogy hallja e.
- Félreértett mester. Ez nem alázkodás, ez kapcsolat építés volt. Azáltal, hogy én ezt tettem, már nem csak egy vagyok a sok közül. Ha lenéz, vagy furcsának is talál engem, immáron van rólam egy egyéni véleménye.
ÉS győztem, hisz egyelőre felvett. Elégedetten fordultam az edzők felé, végül mély levegőt vettem s viszonylag hangosan megszólaltam.
- Valaki segítene, hogy pontosan most mit is kell csinálni?

Ahogy Ghurash megszólalt, a mester mellé lépett, hogy segítsen neki az alapokban, majd mondta neki, hogy az edzés hátralevő részében próbálja utánozni, amit a többiek csinálnak. Ahogy a tréningnek vége lett, egy másik újonc lépett hozzá.

– kövess, elvezetlek a hálószobákhoz, utána visszajöhetsz ide, edzeni, ami hasonló ahhoz amit most csináltál, némelyik mint most puszta kezes, másik viszont különböző fegyverekkel megy. Ne felejtsd el, hol van a szobád, és próbálj nem eltévedni. – mondta a tanonc ahogy elvezette Ghurash-t a szobába. A szobában négy emeletes ágy volt. – A jobb hátsó ágy még szabad. Ha magasabb pozíciót töltesz be lesz esélyed jobb szobát szerezni. – ezzel a tanonc magára hagyta, nem figyelve semmire, amit Ghurash esetleg mondott vagy akart volna csinálni a teljes interakció alatt.

Egy oktató lépett mellém és bevezetett az alapok alapjaiba. Meglepett mennyire más mozdulatok voltak ezek azokhoz képest, mint amiket a vadon mutatott nekem, ám én szorgosan szívtam magamba a tudást, és eltökéltem, hogy ha magamra maradok folytatom a leckét. Az edzés végén tisztelettudóan megköszöntem a tanítást s egy láthatólag azonos szintű idegenvezetőre bíztam magam. Igazi fapofa volt a tanonc, azonnal unszimpátiát éreztem iránta, és ahogy beléptünk újdonsült szobámba, ismét könnybe lábadt a szemem. Igazi ágy, ráadásul nem leszek egyedül!
A jobb pozícióról szóló monológot figyelmen kívül hagytam, ahogy köszönésre se méltattam idegenvezetőmet.
Végül mikor elment leültem az ágyamra s elégedetten kezdtem bámulni magam elé. Végül is, tetszik itt. Pár pillanatig az ágyban hátradőlve nyújtózkodtam, s közben bámultam ki az ablakon s élvezettel figyeltem amint nemrég barátomul szegődött dínócskám épp egy madarat kapott el röptében s ette meg. Majd leszálltam az ágyról s megropogtattam a csontjaimat. Ideje folytatni az edzést. Az ököl harc nem érdekel, a vadonban is inkább a tenyeremet és fegyvereket használtam, így meg kéne lesni mi az itteni felhozatal.

Ahogy Ghurash a fegyver használó szekcióhoz érkezett, több termet látott tele a kiírásnak megfelelő fegyverhez való edző felszereléssel, 1-2 oktatóval termenként és többségében tanuló újoncokkal voltak a kisebb csarnok méretű termek, mind rendelkezett elkülönülő párbajra alkalmas helyekkel is. A termek a következőek voltak: Lőfegyverek, kardok, dárdák, íjak, lándzsák és botok, dobó fegyverek, és egyéb. E mellett volt még pár személyes edző terem, amik közül egyben csak egy személy volt, a másik pedig üres volt, a felszerelést, és fegyvereket leszámítva.

A kínálatot elnézve szemem tágra nyílt, ám mégis, céltudatosan léptem be a lőfegyverek közé. Ez a típus az egyedüli amit egyedül semmilyen módon nem tudok elsajátítani, és sok tervem van ezzel kapcsolatban. A védelmezés tökéletes és tiszteletre méltó eszköze a lőfegyver, melynek helyes használata oly sokakat megvédhet. Meg akarom őket ismerni kívül s belül. Izgatottan néztem szét a kínálat között, a kis pisztolyok nem érdekelnek. A legnagyobb puskát keresem, ami csak van.

Ahogy a nagyobb fegyverekhez ért Ghurash látott több gépfegyvert, némelyik még gránát vetővel is fel volt szerelve, shotgun-ok, távcsövesek, pár rakéta vető, és még 1-2 minigun is volt a választékban, mindnek meg volt a maga előnye és hátránya.

Alaposan szemügyre vettem a választékot ám valami hiányzott számomra. Robbanásra alkalmas fegyvereket messze elkerültem, azok több kárt okoznak mint hasznot, ahogy a sorozatvető puskák sem keltették fel az érdeklődésem. Azokban nincs kihívás. A távcsövessel szemeztem egy darabig, ám végül a helyi illetékeshez fordultam.
- Elnézést uram, tudna mutatni nekem olyan lőfegyvert mely keveset de nagyot lő, s közelharci fegyverként is alkalmazható? Például valami szurony féleség.
Érdeklődve vártam a válaszát, noha tudtam, a számomra tökélets fegyver nem létezik. Nekem kell megalkotnom.

– Több fegyverünk is van aminek az elejére bajonett csatolható. – felelte a kiképző. – Milyen fegyvert priorálsz? Biztos vagyok benne hogy amíg nem a rakéta vetőtől van szó, tudok egyet mutatni, amire bajonett szerelhető. – nyitott ki egy fiókot a fegyverek alatt, ami eddig fel sem tűnt neki, ami extra kiegészítőket, többek között pengéket is, tartalmazott. Több fiók is volt, de azok tartalmát nem tudta.

Ahogy Ghurash válaszol, az oktató azonnal be is mutatja hogyan kell felszereli és ha megkéri be is mutatja a használatát

Izgatottan figyeltem ahogy az ember kihúzza a fiókokat, majd értetlenül bámultam a mosolygós, segítőkész arcába. Tényleg nem esik le neki? Lepett meg a gondolat, majd vállaimat megvonva, megfogtam a férfi székét s közelebb húztam, majd ráálltam hogy belenézhessek a fiókok tartalmába.
Elámultam a választékok széles körétől, ám kisebbségi komplexusomból adódóan egyértelmű volt a válasz s kiválasztottam a leghosszabb, majdnem két méter hosszú vadászpuskát. Először tartani is alig bírtam, ám végül esetlenül ám eltökélten vállamhoz igazítottam.
- Kérem, megtanítana ennek a leányzónak a használatára?
Izgatottságomat meg sem próbáltam leplezni szavaim közben s szélesen elvigyorodtam.

Az oktató kissé furcsállva nézte a kis szerzetet, aki a nála jóval nagyobb fegyverrel még bánni is alig bírt, ám a lelkesedése egyértelműen töretlen volt. Egy rövid szünetet várt a tanító a válasszal, mely valószínűleg nem habozás volt a részéről, hanem neki is ki kellett találnia, hogy hogyan mutathatná meg Ghourash-nak a fegyver használatát úgy, hogy abból ő is tudjon valamit hasznosítani.
- Rendben van - felelte neki újdonsült tanára, s azonnal neki is látott a magyarázatnak. - A legfontosabb dolog az egy ilyen puskánál, az időzítés. Maga a fegyver hasznosítható közelharci és távolsági célokra is egyaránt, így ez a része kevésbé lesz akadályozó, viszont minden egyes alkalommal töltésre szorul a fegyver. Így kétszer is meg kell gondolnod, hogy mikor fogod elsütni a fegyvert. Cserébe viszont nem csak pontos, de egyben halálos is, legalábbis, ami egy átlagembert illet. De megnyugtatlak, hogy az itteni tanoncok többségében is jelentős kárt tehetsz, ha eltalálja őket egy lövés.
- A másik pedig, a szúrás - mondta, miközben egy pillanatra elkérte a fegyvert, s felszerelt rá egy bajonettet, melynek köszönhetően újabb funkcióval gyarapodott a kicsi lény játékszere. Miközben szerelte rá, folytatta a mondandóját - A leghatásosabb módja egy közelben lévő ellenfél kiiktatására, s így nem kell a fegyver megtöltésével foglalkoznod. Viszont az ezzel okozott kár is kevésbé jelentős, s bizonyos ellenfelek ellen csak egy nagyon pontos szúrás érhet el hatásos eredményt. Sokkal inkább javaslom ezt a fajta használatát védekezésre, legalábbis erősebb ellenfelek ellen - magyarázott az oktató, s amint ezzel megvolt, egyből bele is kezdett a fegyver helyes használatának demonstrálásába. Visszaadta Ghourash kezébe a fegyvert, s úgy mutogatta neki a különböző trükköket, hogy közben tartotta azt, hogy könnyebb dolga legyen a technikák helyes elsajátításánál.
- Amint megvan a megfelelő időzítés, már csak az egyensúlyodat kell megtalálni. Mind lövésnél, mind szúrásnál - mondta, s egy-egy demonstráló támadást be is mutattak közösen az egyik gyakorlóbábun, amelyen a lövés egy szép nagy lyukat hagyott, míg a szúrás egy kisebb, kevésbé mély vágást okozott rajta.
- Most te jössz - biztatta mosolyogva a fegyvermester az újdonsült tanulót, akinek még voltak ugyan gondjai a fegyverrel való egyensúlyozással, de ő maga is érezte, hogy egyre inkább hozzászokik a fegyver használatához.

Tátott szájjal hallgattam a magyarázatot, noha nem oly elmével, mely a befogadáshoz szükségeltetik, hanem olyannal, ami képtelen feldolgozni, hogy évek óta először beszél hozzá valaki ilyen sokat. Hirtelen zavarom leküzdve próbáltam dekódolni tanítóm szavait s minél pontosabban követve utasításait. Egész büszke voltam magamra első alkalomhoz képest. Párszor ugyan majdnem fölém kerekedett a fegyver, rövid küzdelmem az én győzelmemmel zárult s egész szimpatikus és kényelmes fogást találtam új barátnőmön. Tetszett a hatalmas szörny súlya a vállamon ám éreztem, hogy valami még nem az igazi, s ezen csak én tudok segíteni. Csak én tudom mire van szükségem...

Ezután hosszan figyeltem újabb mesterem mozdulatait, szavait, s egyre szimpatikusabbá vált nekem.  Még senki sem volt mióta eszemet tudom, ki ennyit mutatott volna egyetlen szór, s elvigyorodva, mintegy megköszönve kedvességét minél pontosabban követtem a mozdulatokkal, célzással és egyéb fontos tudnivalókkal fűszerezett bemutatóját. Teljesen belemerültem a gyakorlatokba, és éreztem hogy testem mind inkább hozzászokik a mozgásokhoz. Elhatároztam, hogy addig gyakorlok ma, amíg ki nem üt az álom manó nevű gonosz entitás, vagy új tanítom máshogy nem határoz.