A Daru Iskola - Edzőterem

A Daru Iskolájának az edzőterme. Egy elhagyatott hegyekben zajlanak az edzések, elszeparálva a világtól és mindenkitől.

[1 hónappal ezelőtt]

- Végre valahára... megérkeztem. El sem tudom mondani, hogy mennyi ideje gondoltam már erre. Mennyiszer gondoltam erre a pillanatra, és végre... végre eljött. Jean... - gondolkodtam el mélyen magamban, miközben eszembe jutottak barátom kedves szavai. Mindig is tudott motiválni. Nélküle talán nem lennék most itt sem, hiszen a célomat sem tudnám a világban.
- De most... végre itt vagyok - majd azzal a lendülettel el is indultam az ajtón befelé.
Itt tanoncok hada fogadott, s a folyosón mindenki sietett a maga dolgára. Nem volt megállás, az élet pörgött, s inkább mindenki magával, vagy a közvetlen körülötte lévőkkel volt elfoglalva. A hely maga viszont pontosan olyan volt, mint amilyennek emlékeztem rá: pontosan ugyanott voltak az edzőtermek, pontosan ugyanott volt a kantin, ahol épp páran az ebédjüket fejezték be, s a folyosón, a táskámat magam után húzva, haladtam el éppen a hálótermek előtt, ahova én magam is be fogok hamarosan költözni.

Pár ajtón át kellett menni, s jó pár folyosón le kellett fordulni, de én tudtam, hogy mit keresek: a mesternél kellett bejelentkezni, hiszen ő volt az, aki végül elbírált minden egyes új tanoncot. S bár ez inkább csak formalitás volt, én mégis valahogy izgalommal és izgatottsággal vártam ezt a találkozást. Belépve a nagyterembe, melyet gyertyák fénye világított be, s színpompás aranyozott árban úszott a fénytől, egyből szemem elé tárult a hatalmas tér végén négy alak, melyek közül Shen mester alakja egyértelműen felizzott emlékezetemben. A másik három alakról azonban sok fogalmam nem igazán volt, már csak azért sem, mert ketten háttal álltak nekem. Az iskola vezetője mellett állt egy hosszú, copfos hajú férfi, aki szigorú tekintettel mért végig abban a pillanatban, ahogyan beléptem, s a másik két alak közül csak a magasabbik fordult meg. Azonnal feltűnt a rejtélyes harmadik szem a homlokán, amelyből csak úgy áradt az energia. A negyedik, alacsonyabb, sápadt alak azonban csak jóval később fordult meg, neki mosolygós arcvonásai és barátságos tekintete tűnt fel azonnal, ám mégis valami rejtélyes erő áradt belőle ugyanúgy. Valamiről beszélhettek, hiszen a jelenlétem sem zavarta meg őket, de annyira mélyen benne voltak a beszélgetésben, hogy nem is igazán tudtam nyomon követni. Valami "Tenkaichi" vagy "Budokai" dologról beszéltek... nem is igazán értettem. Azonban ahogyan végeztek, és elsétált mellettem a két alak, azonnal a mester felé szaladtam. Örömömben legszívesebben letérdeltem volna elé, de azonnal észhez kaptam, és inkább csak egy meghajlással köszöntöttem őt. Kissé mogorva, de mégis lelkes mosollyal fogadott, ami azonban a mellette álló férfiról nem volt elmondható. Éreztem belőle a megvetést, és egyfajta lenézést is, de ez nem igazán érdekelt: itt vagyok. Végre.
- Köszönöm, hogy itt lehetek - mondtam Shen mesternek, aki erre csak egy nevetéssel tudott reagálni.
- Nem kell megköszönni. Mi örülünk, hogy itt vagy - felelte, amire a mellette álló csak elfordította a fejét. - Bármilyen tehetséges tanoncot szívesen látunk itt, és inkább a mi iskolánkat dicsőítsd, mint azokat a szemé... izé - szakította magát félbe hirtelen a mester - a Teknősök Iskoláját. Vagy úgy bárki mást. Egy szó, mint száz - köszörülte meg a torkát - köszöntünk nálunk! - mondta, majd pár formalitást követően már át is vehettem a papírokat, és egy segítő a hálótermembe is kísért. Bár saját szobát kaptam, felkészítettek rá, hogy az edzések általában párban zajlanak, s mindenki kap maga mellé egy társat. Én izgatottan mentem végül be a hálótermembe... most először nem a gondolataim tengerében úszkáltam, hanem szimplán egy dolog izgatott: mikor lesz az első éles edzésem.

[MOST]

Bár pár alapvető gyakorlaton már túl vagyok, mégis most jött el a pillanat, hogy az első komolyabb edzésemet megtartsák. Egy edzőterembe invitáltak, ahol azonban senki nem volt még itt. Csak vártam, hogy valaki megérkezzen. De ki lesz az? A mester maga? Vagy esetleg valaki, akivel edzeni fogok? Bárhogy is legyen, én készen állok.

Egy fiatal nő lép be a terembe ruhája nem követi a helyi egyenruhát, ugyanakkor érezni lehetett hogy nem egy mindennapi személyről van szó. Nem zavarta meg Soya-t csak leült a mesterre várva.

Egy kissé elmerengtem a gondolataimban a várakozás közepette, azonban egyből felfigyelek rá, ahogyan belép a terembe. Egyből kiszúrom ruházatát tekintve, hiszen nem a hagyományos egyenruhát viseli. Vajon újonc? Esetleg kiváltságos szerepe miatt nem kötelező hordania a ruházatot? Hiszen nem ez lenne az első ilyen eset, itt is láttam egy-két olyan embert, aki megkapta ezt a privilégiumot. Bárhogy is legyen, az biztos, hogy nem egy átlagos tanulóról van szó. Többet akartam róla megtudni, így - jobb dolgom híján, hiszen a mesterre még egy darabig várni kell - odaléptem hozzá, s ha úgy láttam, hogy figyel rám, akkor megszólítottam.

- Szia! - köszöntöttem. - Nem láttalak még itt. Új vagy, vagy csak elkerültük eddig egymást? - kérdeztem tőle, majd azonnal bemutatkoztam neki. - A nevem Soya. Kb. egy hónapja vagyok itt - mondtam, majd várva a reakcióját, többet nem kérdeztem tőle. Ha kezet nyújt, akkor azt elfogadom kézfogásra, ha viszont nem, megpróbálkozom én magam, hátha arra a gesztusra vevő lesz.

– Heló az én nevem Raine és igen itt új vagyok, bár nem ez az első harcművészeti iskola aminek a tagja vagyok. Sajnos az ottani emberekkel nem találtuk meg a közös hangot, remélem ez a hely jobb lesz. – felelte és úgy látszott mintha oldalra nyúlna valamiért mielőtt rájött, hogy nincs nála semmi.

Ő maga nem szükség szerűen beszélgetne, de szívesen válaszol bármire.

- Örülök a szerencsének - válaszoltam neki, barátságos, ugyanakkor nyugodt hangon. - Az én nevem Soya - mutatkoztam be neki, majd még egyszer alaposabban átvizsgáltam a ruházatát, de láttam, hogy egy egyszerű mezei utcai viseletről van szó, amely abszolút nem árulkodik arról, hogy valaki harcművészeti tudással rendelkezne. Ennek ellenére mégis ápolt és gondos külső jellemezte, még ha ő maga kissé távolságtartónak is tűnt. A gesztusának furcsasága viszont feltűnt elsőre, de egyelőre nem tudtam hova tenni. A reflexszerűsége, és mégis a mozdulat természetellenessége azonban valamire nagyon emlékeztetett, de magam sem tudtam, hogy mire...

- Hol tanultál ezelőtt, ha szabad érdeklődnöm? És miért nem vált be az ottani iskola? - kérdeztem tőle, s nem akartam túlságosan a magánéletében vájkálni, de az ilyesfajta kérdés még úgy érzem, hogy belefér.

– Egy elavult harcművészeti iskolában, ami képtelen volt elfogadni, hogy egy nő képes lehet túlszárnyalni egy bizonyos szintet. Úgy döntöttem, hogy nem maradok ott, hogy vissza tartsanak, itt viszont tudom, hogy elérhetem a képességeim határát. – felelte egy kissé komor hangnemben. Láthatóan nem szeretett erről beszélni. – És te tanultál valahol az előtt hogy ide jöttél? – a válasz láthatóan nem túlzottan érdekelte, de próbálta terelni a témát.

- Borzalmas lehetett - mondtam neki, és igaza is van. Csak azért, merthogy ő nő, nem kellett volna lenézniük sem a tanonctársainak, sem pedig mestereinek. Mindenkiben ott a potenciál, és ezt pont egy szakavatottnak kellene a legjobban tudnia. - De vigasztaljon a tudat, hogy jól döntöttél. Reméljük, hogy megtalálod a számításaidat - mondtam neki, majd láttam s éreztem is rajta, hogy nem igazán akarja ezt a témát tovább feszegetni, úgyhogy inkább rátértem a kérdésének megválaszolására.
- Nos... itt-ott, de ehhez a helyhez képest egyik sem volt igazán komolynak mondható. A nagy áttörést én is itt várom - mondtam neki ismét csak mosollyal az arcomon, ám a megérzéseim azt súgták, hogy már nem sokáig tudunk beszélgetni ilyen nyugodtan tovább.

Egy csöndben telt fél perc után valaki más is megérkezett a szobába. Shen mester volt az.
– Áh látom már mind ketten itt vagytok. Remek. Ebben az esetben a mai edzésetek kezdetét veheti. Egy kisebb párbajról lenne szó, hogy lássuk, hogy álltok jelenleg. A szabályok egyszerűek: Nincsenek fegyverek, komoly sérülések, és ha egyikőtök feladja, vagy én megelégedtem a teljesítményetekkel, viszont tartsátok észben, hogy ez után egyéb tréningen is részt kell vennetek a mai napon, szóval ne merüljetek ki, és a másikat kiütni tilos.

Figyeltem, ahogyan Shen mester belép a terembe. Izgatottság töltötte el a szívemet. Végre, az első komoly edzésem. Ráadásul egy magánedzés, amire már régóta vártam.
- El sem hiszem - gondoltam magamban, de fókuszálnom kellett: gyorsan összeszedtem magam, és figyeltem Shen mestert, ahogyan az instrukciókat adja át nekünk. Fegyverek nem használhatóak, és komoly sérülésekre is ügyelni kell. Bár ellenfelem nem sokat árult el magáról, egy dolog biztos: a legnagyobb hiba az lenne, ha lebecsülném őt. Észben fogom tartani azt, hogy kiről is van szó. Teljes mértékben összeszedtem magam, és készen álltam a harcra, s bár nem akartam veszíteni, azért nem fogom minden energiámat erre az egy harcra elpazarolni. Túlságosan is hosszú ez a nap.
- Ha részedről rendben, akkor kezdhetjük is - mondtam, majd egy védekező állást vettem fel ellenfelemmel szemben. Biztos voltam abban, hogy elég határozottan nekem fog rohanni, és felkészültem két opcióra is. Ha először ki akar fárasztani, akkor az ütéseit lágy ütésekkel semlegesítem oly módon, hogy a saját energiájával hatástalanítom az ütéseit, s bár így benne semmilyen kárt nem fogok okozni, az energiájából jócskán veszít, ha nem jön rá elég hamar, hogy mire is jön ki a játék. Abban az esetben pedig, ha egy komolyabb technikával áll elő, akkor abban a pillanatban egy hárítással próbálkozom, még ha ez valamennyi energiámba is kerül. Bárhogy is legyen, leginkább a megérzéseimre fogok hagyatkozni, és ha úgy érzem, hogy nagy a baj, vagy valami nincs rendben, akkor követem ezt a "hangot".

Reina nem várt egy pillanatot sem, és neki rohant ellenfelének, ütéseivel felmérte ellenfele védelmét, majd egy nyitott kezű csapást mért ellenfelére, ami ugyan védve lett, de mikor Soya kabátjának az ujjához hozzáértek Reina ujjai, akkor a kabáton egy vágás esett, amit még két vágás szerű nyitott tenyeres csapás követett.

Meglepődtem, amikor vágásnyomokra lettem figyelmes a ruhámon. És így már a mozdulata is ismerős lett, amit az előbb reflexszerűen csinált. A vágások olyanok, mintha egy penge okozta volna, de mivel fegyvereket nem használhatunk, így vagy az energiájából képes létrehozni valamilyen pengeszerű tárgyat, vagy pedig az ütésének van akkora ereje, hogy ezt létre tudja hozni. Bárhogy is legyen, az ujjaiban van a kulcs, így nem szabad, hogy az ujjain találkozzanak. A két támadást egyszerű hárítással próbáltam kivédeni, viszont ellenfelem vad rohamából ítélve az ösztöneimet hívtam segítségül. Hamar felmértem, hogy bizonyos értelemben erősebb az ellenfelem, mint én, azonban ha okosan játszom ki a kártyáimat, akkor lehet esélyem.

A telepatikus képességeimet egy új módon próbáltam meg alkalmazni, s bár tudtam, hogy az energiámat veheti igénybe; ha beválik, akkor garantált a siker. Megpróbáltam egyfajta mentális kapcsolatot létrehozni kettőnk között, és ezáltal az elméjéből kiolvasni azt, hogy éppen mik is lesznek a következő támadásai. Ha ez nem válik be, akkor a gondolatok útján próbáltam meg őt összezavarni. Megpróbálkoztam azzal, hogy telepatikusan "sikítok" egyet, olyan hangosan, amilyen gyorsan csak lehet. Ha ez kellően összezavarja, akkor egy "mindent egy lapra" ütéssel, a hasának legérzékenyebb pontját célozva meg ütöm meg, reménykedve, hogy ettől, ha nem is rogyik térdre, de az egyensúlyát elveszíti olyan szinten, hogy esetleg befejezzük a harcot, vagy úgy, hogy feladja - amiben azért kételkedem -, vagy úgy, hogy egy újabb ütés után már ténylegesen a földre kerül.

Ha terveim közül egyiket sem tudom véghez vinni, vagy amiatt, mert az ütések közül valamelyik kizökkent, vagy amiatt, mert egyik taktikám se válik be, akkor tovább védekezem addig, amíg egy gyenge pontot találok a technikáján. Bár a fizikumát tekintve lehet, hogy erősebb, az akaraterőn még sok múlhat az összecsapás során.

A kapcsolat létrehozás igen nehéz, és fárasztó, és végeredmény képen talán több energiát használt fel Soya mint amire számított a nehézség mellett, de ahogy a kapcsolat létre jött egy meglepő csendre lett figyelmes, egy teljesen tiszta elmére, ami nem gondolatokkal vagy ösztönökkel hanem reflexekkel harcolt, a mentális sikoly viszont működött, ugyan kapott egy komolyabb vágást a védő karjára, Reina egy pillanatra hátra lépett, és ökölbe zárta kezeit. A harc némileg egyszerűbbé vált, a kérdés csak az, hogy megéri e fent tartani a mentális kapcsolatot, ami lassan de biztosan emészti Soya erejét, vagy megelégszik azzal, hogy ellenfele elvesztette a „kardját”.

A célomat elértem, és helyzeti előnybe kerültem. Onnantól, hogy ellenfelem a kardját már nem tudja használni, az előző és elsődleges taktikámat tudom ismételten használni. A mentális kapcsolatot megszakítom, viszont a reflexeimet továbbra is éberen tartom, viszont visszatérek az eredeti elképzeléshez, mely szerint ellenfelem támadásait fogom saját maga ellen használni.

Mivel most már az ujjai miatt nem kell aggódnom, így megtehetem azt, hogy egy felém jövő ütést hárítok oly módon, hogy a saját energiáját fogom felhasználni ellene. Ha az ellenfelem nem jön rá, hogy ily módon én erőt spórolok, ő pedig fokozatosan fárad el, akkor ezt a taktikát addig húzom, amíg véglegesen ki nem merül, vagy amíg nem fárad el annyira, hogy átvegyem a kezdeményezést és könnyű szerrel befejezzem a harcot.

Ha időközben rájönne, akkor abban a pillanatban új taktikához folyamodom, és a hárításokat kísérelem meg egészen addig, amíg nem kerülök olyan pontra, amikor már ki tudom cselezni az ellenfelemet úgy, hogy váratlanul meg tudom ütni. Nem maga az ütés lenne lényeges, hanem annak váratlansága, s innentől kezdve én diktálnám a harcnak a tempóját.

Abban az esetben, ha már az elején nagyon erőteljes technikákat használna, például nagyon intenzív rúgások, akkor azokat egy határozott mozdulattal próbálom leszerelni, ha az fizikailag könnyedén lehetséges. Ha nem, akkor pedig oldalra bukfenccel kerülöm azt ki, s egy gáncsolással megpróbálom az ő egyensúlyát kibillenteni abban a pillanatban, amikor éppen az adott támadást intézi, hiszen akkor, amikor éppen a támadást indítja el, a legsebezhetőbb az ő teste is.

Viszont ha valami teljesen új, de a "kardhoz" hasonló technikával rukkol elő, akkor ismételten a "natúr" védekezéshez folyamodom addig, amíg nem találok ki technikát arra, hogy azt hogyan semlegesíthetném valamilyen módon.

Soya az első 2-3 ütést könnyedén félre lökte, de Reina váltani kezdett, egyenes nehezen irányítható ütésekre, ami a jelenlegi védelmének törésére meglehetősen alkalmas, ami hátrálásra kényszerítette fiatal férfit, aki hátrálni kezdett, és próbált kicselezni a kardforgatót, amire esélye is került, de ütése ami megtörte ellenfele védelmét abba került, hogy egy váratlan rúgás eltalálta a sípcsontját. Nem ez volt a legerősebb találat amit elszenvedett, de érzékeny területet talált. Lehet hogy nem tudja kihasználni a rést, amit kapott.

- A francba - gondoltam magamban, amikor hamar kiismerte Reina a taktikámat. Bár valamennyi energiáját így is sikerült leszívnom, ez csak arra volt elég, hogy egálba kerüljünk az elmetrükkömet követően. Így maradtam az új taktikámnál, s megpróbáltam őt az egyensúlyából kizökkenteni, ami látszólag sikerült is, de pont kaptam egy találatot a lábamra.

Ha kellő mértékben össze tudom magam szedni annyira, hogy a fájdalmat hanyagoljam, akkor viszont a megtört védelmet pontosan arra használom, hogy a bal kezemmel megpróbálom megütni a hasánál olyan erősen, amilyen gyorsan csak bírom, s a másik kezemmel pedig, ha kell, akkor ki tudjam védeni bármilyen a lábamat, és azon belül is a sípcsontomat célzó támadást. Ha ezzel sikerrel járok, és ellenfelem kellően vesztett annyit az egyensúlyából, akkor megpróbálom a harcot minél előbb befejezni, vagy legalábbis addig sorozni a támadásokat, amíg ellenfelem a földre kerül, vagy feladja.

Amennyiben a lábamat ért találat kellően zavaró annyira, hogy ne tudjam ezt teljes mértékben kihasználni, abban az esetben ismételten egy mentális kapcsolattal próbálkozom. A védelme már meg van törve, így ha egy üvöltéssel tovább rontom ezt az állapotot, az lehet, hogy némi energiámba kerül, viszont addig összeszedem magam annyira, hogy ismételten az ellenfelemhez tudjak közelíteni, és az előző tervemhez hasonlóan átvenni a harc menete felett az irányítást, és befejezni azt minél előbb, vagy legalábbis kifárasztom annyira, hogy a támadásai ne legyenek hatékonyak, vagy ami még jobb: hibát hibára halmozva fogja a támadásokat felém küldeni. Ezt a fajta pszi kapcsolatot csak és kizárólag addig tartom fenn, amíg láthatóan tudom az ellenfelet összezavarni és a védelmének helyzetét tovább rontani, nem hosszú távra tervezem.

Amennyiben a két taktika közül egyik sem válik be, úgy egy harmadik opcióval próbálkozom: hagyom, hogy az ellenfelem összeszedje magát, cserébe viszont addigra a fájdalom is elmúlik a testemből. Amíg a várakozás zajlik, letépem ruhámnak azt a darabját, ami már amúgy is meg lett vágva, s elterelésként próbálom felé dobni, s megpróbálkozom ismételten azt a területet becélozni, ahol előbb a védelmét meg tudtam törni.

Amennyiben egyik opció sem lehetséges, akkor maradunk annál a végkifejletnél, hogy engedem elmúlni a fájdalmat, és bár bukom a védelem megtörését, ismételten védekezésbe és hárításba kezdek egészen addig, amíg fogást nem találok az ellenfelemen amiatt, hogy vagy hibát követ el, vagy éppenséggel kiismerem annyira a taktikáját, hogy 100%-osan reflexből védekezzek, és testileg csak a támadáson kelljen agyalnom.

A dolgok jól kezdődtek Soya számára, a fájdalom nem volt túl sok, így könnyedén mért egy erős ütést Reina hasára, viszont Reina az egyensúlyát szinte azonnal vissza szerezte, és ugyan pár ütésen át védekező állást kellett felvennie, de igen hamar sikerült ismét támadásba lendülnie ami több tapasztalatra mutatott.

Ahogy Soya vissza került a védekező pozícióba észre vette, hogy Reina változtatja mind a ritmusát, mind az állását, ami megnehezíti hogy esetleges gyenge pontokat találjon rajta bárki, ugyanakkor lelassítja annyira a támadási sorozatát, hogy egy egy ütést akár sikeresen megkockáztathasson, a kérdés csupán az, ellenfele mennyire számít rá, és hogyan reagálja le.

Eleinte azt hittem, hogy most sikerül majd a meccs állását megfordítanom, azonban hamar rá kellett jönnöm, hogy a dolgom ennél sokkal bonyolultabb lesz. Bár a tervem sikerült, abban az értelemben, hogy eltaláltam Reinát, sajnos nem értem el vele hosszútávú eredményt, így ismételten a védekezésre kellett rájátszanom. Bár most körülbelül nagyjából egyforma energiával rendelkezünk, továbbra is egyetlen esélyem, ha ezt valahogy az előnyömre fordítom, és arra kényszerítem, hogy pazarolja a saját energiáját, mert abban is biztos vagyok, hogy tapasztaltságából és jobb fizikumából adódóan, ha hosszútávon elhúzódik a harc, akkor én fogok vesztesként kikerülni az összecsapásból.

Éppen ezért taktikát váltottam. Láttam, hogy ellenfelem mindig változtatja a ritmusát, valamint azt is, amilyen állást éppen használ, s úgy gondoltam, hogy ez lesz az, amit ki fogok tudni használni, de mégsem úgy, ahogyan azt ő gondolja. Az aritmia, vagyis a ritmus teljes hiánya lesz majd a kulcsa a tervemnek. Egyrészt akkor, amikor éppen tempót vagy állást vált, akkor megpróbálom kihasználni azt úgy, hogy egy rúgással az éppen nyíló gyenge pontot eltalálom (a gyengepontot megpróbálom kiszűrni az előző állás és az új állás átmenetéből - ha ez nem található meg, akkor pedig a már letámadt felületek valamelyikére indítok támadást). Azzal azonban tisztában vagyok, hogy a dolgom nem lesz ilyen egyszerű. A lány sokkal tapasztaltabb annál, minthogy csak úgy nyíltan hagyja ezeket a támadási felületeket, így biztos vagyok benne, hogy valószínűleg olyan állásba fog átváltani, amivel könnyen le fogja tudni védeni ezeket a pontokat.

Itt lép életbe a tervem B része: nem csak ő fogja váltani a ritmusát, hanem én is. Nem csak a támadásaim sebességét fogom variálni, hanem azt is, hogy milyen gyakran fogok támadni. Random időközönként meg fogom szakítani a védekezésemet ugyanazzal a mozdulattal, mint amivel gyenge pontot keresnék, azonban nem ez lesz a fő támadásom ezekben az esetekben, hanem ez csak egy elterelés lesz vagy egy komolyabb ütéshez, vagy pedig a másik lábammal való könyökléshez, nagyon végső esetben pedig ahhoz, hogy testemmel meglökjem őt.

A célom ismételten kettős: egyrészt szeretném kizökkenteni őt minél inkább a nyugalmából, vagyis az ő eredeti elképzeléseit felül kell majd írnia annak függvényében, hogy én éppen mit is csinálok, ami miatt a harc tempója sem úgy alakulna, ahogyan ő szeretné, így aktív szerepből interaktívvá kellene avanzsálnia, ami pedig nem biztos, hogy neki kedvez. Nekem mind a reaktív, mind pedig az interaktív harcstílus működőképes, így ezzel a részével nekem nem lesz problémám, egészen addig, amíg nem nekem kell az aktív kezdeményezőnek lennem. A tervem másik része pedig, hogy ezekkel a számára fölösleges mozdulatokkal nem kevés energiát kell majd felhasználnia, s a támadásaim ritmusának és gyakoriságának fokozatos gyorsulása, vagy éppen lassulása kellően összezavarhatja majd ahhoz, hogy kellő energiát veszítsen el a védekezés során.

Amennyiben a tervemnek ez a része nem jönne be, úgy nemes egyszerűséggel arra fogok koncentrálni az elkövetkezendő 1-2 perc során, hogy a különböző állásait kiismerjem, miközben minden egyes mozdulatát megpróbálom kivédeni. Így lehet, hogy nekem kell több energiát pazarolnom, és a helyzetelőnyöm romlik, viszont valamilyen logikát megtalálhatok a mozgásaiban, vagy éppenséggel kiismerném az állásait olyannyira, hogy mindegyiken könnyedén találnék fogást, a váltogatások ellenére.

Soya folyamatos ritmus váltása és a szúró támadásai igen effektívek voltak abban, hogy felidegesítsék Reina-t pár sérülésen felül. A tény maga, hogy képes kiszúrni miközben a védelemre fókuszál végül drasztikus támadás váltást idéztek Reina-tól, de még mielőtt be vitte volna az ütését mind a ketten ki lettek zökkentve.

– Ennyi elég. Ugyan nem mutattatok meg mindent, de láttam mindkettőtöktől hogyan és miként szerettek harcolni, mire és milyen mértékben fókuszáltok, és több hibát, amit ki kell javítani. Van 15 percetek pihenni utána jöjjetek hátra a dojo mögötti nyitott térre. Ott fogjuk folytatni az edzést.

Ahogy Shen mester befejezte Soya épp hogy csak meglátta Reina nyitott tenyerét egy olyan pozícióban ami nehezen védhető volt, tekintve hogyan támad, ugyan akkor ő maga is közel volt abban hogy komolyabb ütést bevihessen. Egy olyat, ami talán Reina sikere mellett is neki adhatta volna a vezetést, de ez már nem derül ki, mert reina leengedte az állását, és leült pihenni.

Már kezdtem megijedni, hogy végül ennek az összecsapásnak mi lesz a végkimenetele, amikor Shen félbeszakította az edzést.
- Ez váratlan volt - gondoltam magamban, de megértettem, hogy miért állította le a meccset. Azon túl, hogy valóban kezdett eldurvulni a harc, ennyi idő neki bőven elég volt arra, hogy felmérje mindazt, amire eddig szert tettünk, és hogy kiismerje a stratégiánkat és harcstílusunkat. Miután elhagyta a termet, kicsit felsóhajtottam, s próbáltam összeszedni a gondolataimat, de tekintetem egyből ellenfelem felé szegeződött.
- Nagyon jó vagy - mondtam Reinának, ugyanakkor próbáltam olyan hangsúllyal mondani, hogy ne fölösleges szócséplésnek érezze, hanem egyfajta tiszteletnyilvánításnak. Miközben vettem még egy mély levegőt, leültem a földre, s egy kényelmes pozícióban próbáltam összeszedni a gondolataimat, és persze az energiámat.
- Soha nem volt még dolgom ilyen tehetséges emberrel. Érdekelt volna, hogy mi lesz a harc kimenetele - mondtam, de ugyanazzal a lendülettel témát váltottam. - Elnézést kérek a kezed miatt, mellesleg.

– Nos te sem voltál rossz. – felelte, de a pihenésre, és a harc elemzésére fókuszált.

Ahogy kimentetek a mesterhez, ő már várt rátok, türelmesen.

– Nos látom elég időtök volt kipihenni magatokat ahhoz amit mára terveztem nektek, de előtte lenne pár kérdésem számotokra. Az első: Mit gondoltok mit csinált a másik jól? – ezzel Soya felé fordult azt várva, hogy először ő válaszol.

Ellenfelem nem volt bőbeszédű, de meg tudom érteni. Egyrészt valószínűleg őt is kellően lefárasztotta azért a harc, másrészt biztos vagyok benne, hogy most egyedül szeretne lenni a gondolataival. Én is hasonlóképpen tettem, bár én inkább arra koncentráltam, hogy minél több energiát gyűjtsek magamba, hogy a következő feladathoz teljesen formában legyek ismételten.

Ahogy megérkeztünk, figyeltem a mester szavait, és meglepett a kérdése. Hogy írjuk le, hogy a másik mit csinált jól? Érdekes, de valahol mégis jogos és átgondolt feladat volt ez számunkra.

- Nos - kezdek bele, miközben próbálom összeszedni a gondolataimat - amit Reina mindenképpen jól csinált, az az, hogy nagyon hamar lereagálta a dolgokat, és amint kipróbáltam volna ellene egy taktikát, azonnal egy másik, teljesen új haditervvel állt elő. Azon túl pedig, a végén a folyamatos ritmus- és állásváltogatással kellően zavaró pozíciót teremtett számomra, amivel kénytelen voltam úgy védekezni, hogy az inkább az én energiáimat emésztette fel, s nem az övéit. Ezen túl pedig a harc első felétől kezdve ő dominált, még akkor is, ha valami oknál fogva taktikát kellett váltania - mondtam, miközben tekintetemmel folyamatosan hol a lányt, hol pedig a mestert néztem.

– Soya remek taktikákkal álltelő a pillanat hevében ahhoz hogy az aktuális harcstílusomat lelassítsa, és rákényszerítsen, hogy a kellőnél több erőt használjak el. Gyorsan reagált, és megfelelő védelemmel rendelkezett a harc elejétől, annak utolsó pillanatáig.

Shen csak egy pillanatra hallgatott a két válasz után, elemezve azokat, mielőtt feltette a következő kérdést.

– Mit csináltatok ti magatok rosszul a harc alatt? – jött a következő kérdés.

- A harcstílusom túlságosan is arra van kihegyezve, hogy reagáljak az ellenfél mozdulataira. A legtöbb hibám abból eredt, hogy túlságosan is megszoktam ezt a fajta harcmodort, viszont itt nem működött. Egyrészt az ellenfelem túlságosan is intenzív támadásokat használt ellenem, s ha az első támadását nem sikerül kiiktatnom, akkor a harcnak elég hamar vége lett. Másrészt pedig rengetegszer kellett visszavonulót fújnom, amíg kitalálok egy új taktikát, s ez rengeteg energiámat elvette, ami, kombinálva azzal, hogy a mérkőzés elején elég sokat elhasználtam, ha egy kicsit tovább húzódik el a mérkőzés, egy éles helyzetben végzetes is lehetett volna - mondtam neki, s bár tudtam, hogy ez valószínűleg csak a jéghegy csúcsa, nem tudtam elvonatkoztatni a saját tapasztalataimtól. Persze, el tudom képzelni, hogy a mester észrevett mást is, ami az én figyelmemet elkerülte.

– Alá becsültem az ellenfelem védelmi képességeit, és nem voltam képes mindig megfelelő sebességgel reagálni a taktika váltásaira elég gyorsan. E mellett pedig az utolsó tervemben túl sok volt a rés. – adott választ Reina.

Shen ismét várt egy pár másodpercet mielőtt felszólalt volna.

– Akkor az utolsó kérdésem: Mit tett az ellenfeletek rosszul a csata során? – a kérdés igen trükkösnek hangzott, tekintve hogy mi volt az előző. Talán volt mögötte valami trükk?