A Főnix Iskola - Bambuszerdő

East City és a Főnix Iskolájának temploma között található elhagyatott bambuszerdő. Kevés állat él itt, és azok is békések, igazi, háborítatlan hely ez, mely alkalmas elvonulásra, vagy meditálásra.

A templomba tartottam hogy edzek apámmal, ám ahogy beértem az erdőbe nyugodtság töltött el. Leültem, meditálni kezdtem. Ilyen körülményekhez még nem volt szerencsém, úgyhogy kihasználtam azt alkalmat. Ültem és meditáltam. Nyugodtsággal és rengeteg energiával töltött el.

Az erdő és a természet nyugalma melegséggel töltötet el Daede-t. Az utóbbi időkben túlságosan is az edzésre koncentrált, különösen a készülődő harcművészeti viadal miatt. Nem csak a testnek, de a léleknek is kell ez a fajta feltöltődés. A közelben lévő madárcsicsergés és egyéb állatok pedig még élettel is megtöltik ezt a fényárban úszó teret.

A meditáció közben azonban lépések hangjaira lett figyelmes. Minden koncentráció nélkül még az irányt is sikerült belőni: szemből jön a hang és annak forrása. A hang jellegéből adódóan azonban se nem lopakodik, és a sebessége sem arra enged következtetni, hogy ártó szándékkal közeledne. Az viszont még kétséges, hogy az erdőt járja, vagy kifejezetten a tanonc irányába jön.

//Mit teszel?//

Ahogy észre veszem a közeledő alakot, azonnal összedől bennem az imént felvett érzés. Nem tudok koncentrálni eléggé, hogy ismét vissza szerezzem ezt az állapotot, így kinyitom a szemeimet és arra fordítom fejemet, amerről a hangot hallottam.

Daede immáron jobban szemügyre tudta venni a távolról közeledő alakot. Első ránézésre egy vékony testalkatú, átlagos magasságú, viszont annál jellegzetesebb frizurájú alak jelent meg, aki így első ránézésre nem tűnt ismerősnek, viszont ahogy egyre közelebb ért, úgy lett egyre inkább nyilvánvaló a ruhájának jellegzetessége, mely egyértelműen a Főnix Iskolájának uniformisa volt. Valószínűleg nemrég kerülhetett ide, és emiatt nem volt ismerős még a démoni lény számára. Ahogy azonban közeledett Pyre ivadéka felé, úgy lett egyre nyilvánvalóbb pár személyiségjele is a tanoncnak: nem túl heves, de annál színpadiasabb léptekkel közeledett felé, ám mégis figyelve mind a környezetére, mind pedig a meditáló alakra. Ahogy azonban egyre közelebb kerültek egymáshoz, úgy lett egyre nyilvánvalóbb, hogy a leányzó nem erdősétára jött: kifejezetten edzeni akart. És az ismerős arcnak (vagy legalábbis az ismerős ruházatnak) láthatóan megörült.


- Hé, te! - szólította meg őt, bár viszonylag finom hangerővel. - Ha jól tudom, te Pyre fia vagy, igaz? - mondta némileg csábító mosollyal az arcán. - Mit szólnál egy kis... mókázáshoz? - fejezte be mondatát, majd várt a reakcióra. Bár szavaiból úgy tűnt, edzeni szeretne, a testtartása, és a viselkedése mégsem erre enged következtetni. De az is lehet, hogy előtte akar még egy-két szót váltani.

Lassan felegyenesedek a földről. Leporolom egyenruhámat majd végig nézek a velem szemben álló hölgyön. Vajon új növendék lenne nálunk? Még sohasem találkoztam vele...ellenben ő pontosan tudja ki vagyok.
-Így van, az ő gyermeke vagyok. Daede-nek hívnak. Benned kit tisztelhetek? Nem láttalak még köreinkben, új vagy nálunk? -végig nézek rajta még egyszer.-Ha a "mókázás" alatt edzésre gondolsz, benne vagyok. Úgy is apámhoz igyekeztem edzeni, miért is ne?

- Daede... - ismétli utána kaján vigyorral az arcán. - Ezt meg fogom jegyezni - mondta, majd tett pár lépést, de úgy, hogy továbbra is az előbb meditáló közelében maradjon. - A nevem Ranfan. És igen, mondhatjuk, hogy új vagyok, elvégre csak pár hete vagyok itt. Bár nem gondoltam volna, hogy végül itt kötök ki, de meg kell, hogy valljam, hogy mégis tetszik a hely - mondja, majd a démoni szerzet felé fordítja tekintetét, és egy csábító pillantást vet rá.

- Ó, sok mindent értek én mókázás alatt... - mondja, miközben egy kicsit megkomolyodik a tekintete. - De most igen, kifejezetten edzésre gondoltam - majd ahogy befejezte a mondatát, azonnal fel is vett egy harci pozitúrát. Bár készen áll a gyakorlásra, úgy tűnik, hogy az első cselekvés jogával mégsem él.

//Harc veszi kezdetét. Először te kezdesz, majd utána jön Ranfan.//

Eléggé furcsán nézek rá. Nem értem miért viselkedik így...tanultam valamit arról, hogy a földi nők ilyesmiket tesznek azért, hogy elcsábítsák a számukra kiszemelt férfit. És mégis mi mást érthet mókázás alatt? Nem igazán értem a gondolatmenetét, de amint felveszi a harci pózt látom, hogy ténylegesen komolyan gondolja a küzdést. Ahogy felveszi a harci pózt, én sem teszek másképp.

- Rendben Ranfan. Készülj fel, itt jövök! -bal lábamat meglendítem lábai felé. Első sorban a kigáncsolás a célom, vagy a térdre rogyasztása.

Ranfan figyeli, ahogy a démoni teremtmény készül őt kigáncsolni, azonban pontosan erre számolt. Bár sokan alábecsülik furcsa és néha alantas technikái miatt, nem szabad elfeledni, hogy ennek ellenére képzett harcművész, és még inkább remek taktikus, aki képes gyors döntést hozni, vagy épp kockáztatni a győzelem érdekében - legtöbbször sikerrel. Most sem volt ez másként, pont az ellentétes lábával rúgott vissza Daede felé, így blokkolva azt a támadást, amit felé irányítottak.

- Megvagy - mondta neki határozott hangon, majd azzal a lendülettel jobb kezével készült Pyre utódjának arcát megütni.

Szerencsére nem voltam rest, és elég jó reflexekkel rendelkezek így az utolsó pillanatban annyival tudom tompítani az ütést, hogy arcom elé emelem tenyeremet. Miután az ütés betalál, elkapom öklét. Azzal a lendülettel kicsavarom karját, majd könyökömmel indítok támadást gyomra felé. Nem úgy tekintek rá, mint egy nőre, hanem mint potenciális küzdőpartnerre. Nem szeretnék maradandó sérüléseket okozni neki, de ha vissza fogom magam csak azért, mert nőstény, nem jutok egyről a kettőre.

A lány határozottan elégedett volt Daede teljesítményével. S nem csak azért, mert méltó ellenfele volt, amely egyúttal őt is ösztönözte az edzésre: itt többről volt szó. Valahol izgatta és érdekelte a harc, amihez hasonlót már régen érzett. És ez, hosszú idő után, felszította benne a harci tüzet.

Bár a könyöklését a zöldbőrűnek nem tudta védeni, és meglehetősen fájdalmasnak bizonyult az ütés, még ugyanabban a pillanatban öklével megcélozta Daede állkapcsát, és el is találta azt. Bár mindketten nagy sérüléseket szenvedtek, Ranfan egy pillanatnyi előnyét kihasználva még egy jobb horgost is bevitt Pyre utódjának, aki ettől egyensúlyát vesztette egy pillanatra. Mindketten érezték, hogy a harc még csak most kezdődik, azonban Ranfan a korábban okozott nem kissé fájdalmas ütést sínylette még mindig, így a démonivadékon volt a sor: ellenfele, ha nem is teljesen, de részben védtelen maradt.

Ahogy ökle állkapcsomat találta, elharaptam nyelvemet. Nem semmi. Nagyon-nagyon alábecsültem őt. Ez még egyszer nem fog előfordulni. Kihasználva, hogy megszédültem öklömmel feje mellé ütök. Ám ez nem véletlen volt. Ahogy elmegy mellette a kezem, megnyújtom. Vissza fordul, egyenesen hátulról célzom meg a fejét remélve, hogy erre nem számít.

A fájdalmai ellenére Ranfan még mindig talpon van. A támadásai sikerén kissé felbuzdul, ám amennyire tud, éber marad. Amikor azonban Daede mellé üt, kissé elbízza magát:
- Há! Ez mellé ment! - Kiáltott ellenfele felé, nem figyelve arra, hogy a támadásnak mi a tényleges célja. Azonban pár másodpercre rá leesik neki, hogy túlságosan is pontatlan volt ez egy olyasvalakitől, akinek az eddigi ütései mérnöki pontossággal találtak. Ám addigra már késő volt bármit is tenni. Még hátrafordulni sem volt ideje, a fejét ért találat sikeresen a földre terítette az amúgy is fájdalmaktól nehezen koncentrálni tudó nőt. Nagy nehezen fel tudott tápászkodni ugyan, de látta, hogy sokkal rosszabb állapotban van, mint ellenfele.
- Még... nem... győztél... - mondja, s bár a fájdalmai okán még mindig valamelyest szenved, egy utolsó dolgot még megpróbál ellenfelével szemben, s amilyen gyorsan csak tud, felé rohan, és a gyomrát célozza meg öklével. A támadást, bár nem tudja Daede levédeni, ennek ellenére maga az ütés mégsem találta el őt. Az ütésből áradó hőt azonban így is megérezte, és az így okozott sérülés így is meglepte a harcost, hát még ha eltalálta volna.
A támadás azonban nem szándékosan nem talált. Ranfan minden erejét bevetve térdre rogyott, és ha akarta volna, se tudta volna folytatni. De a szemein látszott, hogy már nem is akart küzdeni. Belátta, hogy ellenfele erősebb, ugyanakkor valahol ez motiválta is őt, hogy erősebb legyen.
A lány próbált ugyan felállni, de még két lábon, stabilan állni is nehezére esett, így inkább leült a földre. Így az egyensúlyával sem kellett bajlódnia.

Eléggé meglepett az a támadás. Nagyon örülök, hogy nem talált el...

-Nagyon erős vagy. Elismerésem. -leguggolok a nő mellé. Kezeimet fölé helyezem, majd lehunyom szemeimet. Gyógyítani kezdem őt.

-Hogyan csináltad azt az utolsó támadást? Nagyon meglepett. Nem igazán találkoztam még ehhez fogható technikával.

Ranfan egyre nehezebben szedte össze a gondolatait, és bár meg akart szólalni a dicséret hallatán, nem ment neki. Ahogy azonban Daede fölé hajolt, s kezéből a gyógyító energia szétáradt a nő testében, egyik pillanatról a másikra, mint akinek kutya baja, úgy állt fel. Teljesen meglepődve fordult a démoni szerzet felé, s elfelejtve, hogy mit akart eredetileg mondani, úgy nézett pár másodpercig, szótlanul.
- Akkor én mit mondjak? - mondta, abszolút, eddig tőle szokatlan hangnemben Ranfan - Életemben nem találkoztam még ilyen gyógyító technikával. Bár láttam már ehhez hasonló módszereket élőben, ilyen hatékonysággal és ilyen gyorsasággal egyik sem működött. De ha te képes vagy így gyógyítani... - kezdett el hangosan gondolkodni azon, hogy vajon Pyre milyen hatásosan tudja ezt a technikát használni, és hogy milyen fortélyok vannak még a tarsolyában.
- Mindenesetre... köszönöm - mondta, mindenféle játékos vagy kacérkodó hangnem nélkül a nő. - De hogy válaszoljak is a kérdésedre, ez egy hőhullám volt. Lényegében az energiát alakítom át hővé, így nem az ütés által keltett nyomás, hanem a hőhullám az, ami komoly sérülést okoz. Hasznos technika tud lenni, ugyanis néha nem számítanak rá, hogy nem tisztán energia formájában fog érkezni a találat - mondta, miközben egy kicsit már járkált, egy-két lépést megtéve balra- jobbra, de tekintetét mindvégig Daede-n tartotta.
- Pyre Mester valami olyasmit mondott, hogy lényegében ez átmenet az energia és elemi támadások között, de mégis inkább a közelharci mozdulatokhoz van köze. Mindenesetre örülök, hogy tudtam neked valami újat mondani, szépfiú - mondta, egy kacsintás kíséretében, amin látszott, hogy visszatért a régi, kacérkodó kedve, és ezzel együtt az ereje is visszatért.

Elmosolyodok amint látom, hogy vissza tért a kedve. Megköszönöm a dicséretét, majd vissza ülök a földre törökülésben.

-Tudod, nekem ez a sajátosságom. Nem igazán kedvelem az üsd-vágd típusú harcokat. Amikor csak lehetséges, én a Kimet használva próbálok felülkerekedni az ellenfeleimen akár úgy, hogy gyorsan meggyógyítom magamat egy-egy erősebb támadásuk után, így ők hamarabb kimerülnek mint én. Nincs kedved csatlakozni hozzám meditálni? Rendkívül nyugodt itt a környezet, tökéletes erre a célra.

Ranfan érdeklődve hallgatja végig Daede magyarázatát mind a Chi energiáról, mind pedig arról, hogyan lehet ezt gyógyító célokra használni, illetve hogy nem egyértelműen csak az "üsd-vágd" stílus érvényesülhet a harcban. Ez elégedettséggel tölti el, hiszen, bár néha inkább trükknek nevezhető módszerekhez folyamodik, ő maga is annak a híve, hogy egy összecsapás nem csak a nyers erőn múlik.

- Nagyon érdekesen hangzik ez - mondja érdeklődve a lány. - És mondd csak, ez tanulható, igaz? - kérdezi, utalva erre, hogy eddig csak két személyről hallott, aki ezzel a képességgel rendelkezhet, és csak az egyiküket látta ténylegesen is használni, aki most itt áll vele szembe.

- Meditálni... Hogy őszinte legyek, még sosem meditáltam. Elmagyaráznád, hogy kell? - lépett hozzá közelebb, s várta a démonivadék instrukcióit.

Bólintottam fejemmel válaszol a kérdésére.

-Igen, ezt meg lehet tanulni, bár rengeteg időbe telik. Eddig csak apámtól, Pyretól láttam, hogy ezt használta volna. Az ő elmondásai szerint nagyon kevesen vannak, akik az ilyesfajta technikákat használják, mivel a legtöbben megvetik őket, gyengének tartják és hasztalannak. A másik kérdésedre válaszolva, persze. Elmagyarázom, egyáltalán nem bonyolult. Ülj le és hunyd le a szemeidet. Zárj ki minden gondolatot a fejedből, csak a körülötted lévő csendet és nyugalmat figyeld. Szívd magadba, meríts ebből energiát.

Ranfan hallgatta, ahogyan Pyre utódja a gyógyítás technikájáról mesélt, amit a lány lelkesen hallgatott. Úgy gondolta, hogy ez kifejezetten hasznos jártasság lehet számára, amivel talán közelebb kerülne ahhoz a hőn áhított fejlődéshez, amit az utóbbi időkben tűzött ki célul magának. Bárhogy is próbálta tagadni, vagy rejtegetni, a korábbi veresége a Tenkaichi Budokai tornán ráébresztette, hogy van még hova fejlődnie. És ő is tudta, hogy ha harcstílusát technikák repertoárjával akarja kibővíteni a nyers erő alkalmazása helyett, akkor bizony még tanulnia kell. Egy pillanatra aggodalom jelent meg az arcán, s mélyen elgondolkozott a múlt eseményein, ugyanakkor haragot, ha érzett is, csak saját maga iránt érzett, s önmagát hibáztatta. Ám ez elmúlt, ahogyan Daede a meditálásról kezdett el neki mesélni.

Leült Daede mellé a földre, s megpróbálta követni az utasításait. Igyekezett minden dolgot kizárni maga körül, s elcsendesíteni az elméjét, ám ez nem ment olyan könnyedén, mint elsőre gondolta volna. Bár nagyon közel került ahhoz, hogy az energiát magába olvassza, ennek ellenére mégsem sikerült neki.

- Nekem ez nem megy! - mondta, kissé elkeseredett hangon, de ahogy Daede bármit is mondhatott volna, igyekezett a lány összeszedni magát, vett egy mély levegőt, majd barátságos mosollyal az arcán válaszolt saját reakciójára. - De ne aggódj... meg fogom próbálni - mondta, s ismételten leült. Immáron sokkal nyugodtabban és határozottabban kezdte el maga körül az energiát összegyűjteni, s elméje is sokkal csendesebb lett. A külvilágot kizárta maga körül, ugyanakkor ez azt is jelentette, hogy a külvilágba való visszarázódás még nehézkesen ment neki. Egy tíz percig ült így mozdulatlanul, s nem törődve semmivel, csak a körülötte lévő harmóniára és életenergiára koncentrált.

//Te döntesz, hogy leülsz vele meditálni, vagy visszamész a dojo-ba, esetleg körülnézel az erdőben magában.//

Egy darabig figyelem ahogyan a lány próbálkozik. Ahogy nem sikerül neki, egy másodpercig csalódottság tükröződik az arcomról, de amint közli velem, hogy nem adja fel és újra próbálkozik elmosolyodok. Lehunyom szemeimet, mély levegőt veszek. Arra törekszek, hogy minél csendesebben és kiegyensúlyozottabban vegyem a levegőt. Beletelik pár percbe, de megtalálom a tökéletes nyugodtságot. Pont amire szükségem volt...

Daede is leült meditálni, ám a lány 10 perces meditálás után mégis úgy döntött, hogy megszakítja a folyamatot. Első lépésként ennyi elég volt részére, és mégis hatalmas előrelépésnek élte ezt meg. Nem csak a meditálást, de a harcot, s az általa tapasztalt és tanult dolgok sokat segítettek neki a fejlődésben. A közös edzés rávilágította, hogy van ugyan hova fejlődnie, de mégis úgy érezte, hogy már most javult valamennyit a harci technikája. Miután felállt, leporolta magát, s nézte egy darabon a meditáló démonivadékot, majd mosollyal az arcán csak annyit mondott
- Köszönök mindent. Még találkozunk - majd elindult a templomhoz vissza.

Daede azonban még ott maradt legalább egy órát meditálni. Az erdő csendje, s a patak csordogálása, valamint a nyugalom, a harmónia békességgel töltötte meg a lelkét. Ez az ő világa volt, szemben a harccal és a nyers erővel, erőszakkal. Ha nem is mindenben, de ebben nagyon is hasonlítottak Pyre-vel, s Daede talán még inkább békeszerető volt, mint szülője.

A meditálást azonban egy óra után befejezte. Érezte, hogy ennyi éppen elég volt ahhoz, hogy lelki békéjét megújítsa, és feltöltődjön fizikálisan is energiával. Az erdő azonban éberen is rejtegethet számára tapasztalatokat, hiszen a csendessége ellenére látnivaló akad bőven.

//Dönthetsz úgy, hogy körbenézel, hátha találsz valamit vagy összefutsz valakivel; de dönthetsz úgy, hogy visszamész te is a templomba.//

Hallottam ahogy a nő azt mondja, ő távozik. Nem reagáltam rá semmit, mert akkor kizökkentem volna ebből az állapotból amit nagyon nem szeretettem volna. Még körülbelül egy órán át ott ülök és meditálok majd felkelek, leporolom magamat és körbe nézek. Gyönyörű ez az erdő. Vajon mit rejthet még? Határtalan kíváncsiságomtól vezérelve elindulok, hogy felfedezzem és kiderítsem mik lapulhatnak itt.

A körülnézés során az alábbiakra lesz figyelmes Daede:
- Tőle kb. egy-másfél kilométerrel található egy édesvízi tó, amelyben természetes élővilág nem igazán van, viszont méretéből adódóan csónakázásra is alkalmas. Helyismeretből adódóan kitalálható, hogy mivel ez a fele az erdőnek az iskolához van közel, ezért valószínűleg a túlpart a városhoz van közelebb.
- Egy kicsit távolabb, és nem teljesen abban az irányból, de valami nagyon apró, lágy hangot hall, amit nem is igazán tud beazonosítani, de abszolút nem olyan, mintha fenyegető szándékú lenne. Egy dolgot tud csak megállapítani, hogy a hang nem természetes eredetű.
- Hozzá közelebb, viszont teljesen az ellentétes irányban található pár növény, aminek később hasznát tudná venni //Megjegyzés: különleges hatású teát lehet belőle főzni.//

Felfigyelek egy számomra ismeretlen, halk hangra a távolból. Nagy hezitálás után végül a kíváncsiságom győz mint mindig. Elindulok a hang forrásának irányába. Vajon mi lehet az?

Daede úgy döntött, hogy követi azt a hangot, és elindult abba az irányba. Néhány perc gyaloglás után meg is érkezett oda, s legnagyobb meglepetésére egy középkorú férfit látott maga előtt, aki azonban látványosan nem harcművész volt, s ez nem csak a ruházatából látszódott. Maga előtt egy vászon volt, amire épp a maga előtt látható tájat festette le, miközben vidáman dúdolt magában valamit, és közben megállt pár másodpercre elmerengeni. A hang, amit a démon hallott, nem volt más, mint az ecsetnek a vonásai, amik ugyan nem törték meg a természet csendjét, de egy olyan éles hallású valakinek, mint amilyen ő volt, még ez az apró zörej is feltűnt, ha kellően figyelt rá. A férfi egyelőre ügyet sem vetett rá, látszólag nagyon el van merengve a saját kis világában, ám mégis élvezettel nézi, ahogy egy-két madárfióka repül el körülötte. Amikor az egyikük pont abba az irányba száll, ahol Daede is tartózkodik, kiszúrja a furcsa szerzetet a festő. Ám ahelyett, hogy megijedne tőle, barátságosan üdvözli őt.
- Szervusz, kedves barátom. Szép napunk van, nem igaz? - mondta, ám tekintetét ismételten levette Pyre utódjáról, és a festmény felé kezdett el fókuszálni, ugyanakkor (fél) füllel az újonnan érkezőre figyelt.