A Főnix Iskola - Bambuszerdő

Eléggé meglepődök a férfi láttán. Nagyon barátságosnak tűnik, és ahogy elnézem a természetet is szereti és összhangban van vele. Mintha meg sem lepődne azon, hogy teljesen eltérek az átlag emberektől. Lehetséges, hogy tud valamit a fajtámról?

-Üdvözlöm. Igen, csodálatos ez a nap. Elnézést uram, zavarhatnám egy percre? A nevem Daede. Ahogy láttam, nem igazán lepődött meg azon, hogy nem vagyok éppen ide valósi...esetleg tud valamit más hozzám hasonló külsejű "emberekről"? -lassacskán közelebb léptem. Amint ismét festegetni kezdett, rájöttem minek is hallottam a hangját. Az ecsetvonásoknak! Rápillantok a festményre.

-Azta...ez elképesztő!

A férfi először csak festeget még egy darabon, nem is reagálva az elhangzott dicséretre sem, sem pedig a kérdésekre. Ahogy befejezett egy szakaszt, s éppen az ecsetjét tisztítja meg, dönt úgy, hogy megtöri a csendet.
- A természet furcsa játékot űz, de semmi sem történik véletlenül. Lehet, hogy a te külsődet furcsának találod, de én úgy vagyok vele, hogy mindennek megvan az oka. Nem hiszem, hogy különösebben kellene emiatt szégyellned magad, vagy kívülállónak érezned. Már ha erről van egyáltalán szó. Én jómagam meg sem lepődöm semmi ilyesmin. Miért is tenném. Hiszen a méhen sem lepődik meg például a varjú, vagy az elefánton az egér. Sokan vagyunk, és sokfélék. Vagy netán te úgy gondolod, hogy más vagy? - kérdezett tovább, miközben ismét elkezdett dolgozni a festményén, de most ennek ellenére folytatta.
- Ahogyan a természetben, úgy a festésben is igazak ugyanezek. Harmónia, békesség, csak ez számít. A többi furcsaság pedig, mind belefér - mondja, miközben egy hibának látszódó rossz ecsetvonást olyan természetességgel "javít" ki, hogy azt nem lehet tudni, hogy szándékosan csinálta, vagy a véletlenek játékát űzi.

Hosszú percekig csak elnyílt ajkakkal állok a férfi előtt. Ilyet még ezelőtt sohasem hallottam senkitől.

-Igaza van...itt élek, ezt a nyelvet beszélem. Az itteni étkeket fogyasztom. Én ide való vagyok, nem pedig holmi kívülálló démon. Köszönöm, hogy rávilágított erre. -mélyen meghajolok a festő előtt. Nem távozom, eszem agában sincs még. Figyelem minden egyes ecsetvonását. Nézem és hallgatom ezt a tökéletes összhangot a természettel. Gyönyörű. Nincsenek szavak rá, mennyire csodálatos érzés tölti meg lelkemet.

- Ugyan, erre semmi szükség - mondta, ahogy a démonivadék hajbókolni kezdett előtte, s kifejtette, hogy semmi ilyesmire nincs szükség. - Örülök, ha segíthetek - mondta széles mosollyal az arcán.
Daede még nézte jó pár percig, ahogy a festmény lassan elkészül, s csodálattal, ugyanakkor nyugodtsággal figyelte mind a férfi festését, mind pedig azt, ahogyan néha egy gondolat erejéig megszakította a folyamatot mondanivalójával. Ahogy elkészült, még egy pár percig nézték az elkészült festmény, majd a férfi lassan szedelődzködni kezdett.
- Most mennem kell - mondta, de hozzátette - ha legközelebb összefutunk, úgy készülök, hogy több vásznat hozok - fejezte be mondatát, majd azzal el is köszönt a harcművésztől, s elváltak útjaik - remélhetőleg csak rövid időre.

Daede még egy darabig nézte a tájat, s meditálás helyett éber állapotban szemlélte annak gyönyörűségét. Azonban későre járt, s bár még csak délután volt, Daede jobbnak látta, ha elindul vissza a templomba.

//Folytatás: A Főnix Iskola - Templom//